Augusztus 30-ig kell kijavítani a biztonsági hibákat Ferihegyen, értesült az RTL Híradó. A repülőtér tavasszal bukott meg egy nemzetközi teszten, emiatt sorolták át a nem biztonságos repülőterek közé. A Budapest Airport a tárgyi hiányosságokat már pótolta, a személyzet oktatása pedig jelenleg is tart.

Ferihegy tavasszal megbukott a biztonsági teszten. Azóta minden, Budapestről érkező járatot a nem schengeni terminálra irányítanak, oda, ahol az átszállókat újra átvizsgálják.

A budapesti repülőtéren feltárt hiányosságokat titkosnak minősítették a hatóságok. Az RTL Híradójának információi szerint a légügyi hatóságnál külön bizottságot hoztak létre, amelynek feladata a teendők összehangolása.

A légügyi hatóság elvárásai szerint augusztus 30-ra kell a Budapest Airportnak jelenteni azt, hogy minden egyes hibát, hiányosságot kijavított, mondta az RTL Híradójának a légügyi miniszteri biztos. Márton Attila reményét fejezte ki, hogy december közepére, ha minden rendben lesz, Ferihegy visszakapja korábbi schengeni státuszát.

A Budapest Airport kommunikációs igazgatója szerint a technikai jellegű javításokat már elvégezték. Hardy Mihály elmondta, jelenleg egy nagyon intenzív képzési és felügyeleti időszak zajlik, ami utasbiztonsági és személyzeti ellenőrzést érinti.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A határidő lejárta után a magyar hatóságok hat hétig tesztelik majd Ferihegyet. Ha minden rendben lesz, akkor az Európai Unió légügyi hatósága dönt, hogy visszaadja-e Ferihegynek a biztonságos státuszt.

Forrás: Index

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!