Bemutatta az új stratégiájának néhány elemét a több mint fél évszázada működő Gulf Air. A bahreini légitársaság az idén Boeing 787-esekkel és A320neókkal fejleszti a flottáját, a fedélzeten luxuskörülményeket ígérnek, és hamarosan nyilvánosságra hozzák az új arculatot is.

A különböző hivatalosságok, állami vezetők körében Kresimir Kucko vezérigazgató a minap bemutatta a Gulf Air új stratégiájának több részletét is.

A worldairlinenews.com portál tudósítása szerint az igazgató hangsúlyozta, hogy a közelmúltban teljeskörűen felülvizsgálták a működést. Ez érintette az útvonalhálózatot, a flottát, a fedélzeti szolgáltatásokat, a dolgozókat és minden egyebet.

A vezérigazgató szerint az új stratégia főbb pillérei a biztonság, a járathálózat növelése, az innováció, az utasokra fókuszálás, valamint a bevételek és költségek kezelése.

A következő hónapokban öt Boeing 787-9-es és két Airbus A320neo érkezik a flottába, amelyeken már az új kabinberendezés kap helyet.

Az A320ceókat hamarosan neók váltják le a bahreini légitársaságnál (Fotó: AIRportal.hu)

A légitársaság megrendelésállományában egyébként összesen tizenkét A320neo, nyolc A321neo és kilenc A321LR, valamint tizenhat 787-9 szerepel, tíz CS100-as Bombardier mellett.

A Dreamlinerek a jelenleg közlekedő Airbus A330-200-asokat fogják leváltani, miután a légitársaság elállt újabb A330-asok vételétől, és inkább az A320neo-típuscsaládra módosította a szerződését az Airbusszal. A tavalyi dubaji légiszalonon pedig bejelentették, hogy öt darab 787-est a DAE lízingcég biztosít a Gulf Air számára.

Az új kabinnal a légitársaság a széles- és keskenytörzsű gépei a tervek szerint a legjobbat kínálja majd, az üzleti osztály akár más légitársaság első osztályával is versenyre kelhet – szól a közlemény. A turistaosztály pedig nagyobb kényelmet kínál majd másokhoz képest.

Ami az útvonalhálózatot illeti, a Gulf Air az eddigieken felül további helyekre közlekedik majd Indiában, Szaúd-Arábiában és Egyiptomban, emellett Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba, illetve a marokkói Casablancába is járatot indítanak az idén. Összesen nyolc célállomással bővül a térképük, emellett a meglévőknél is bővítenek.

A márka újrapozícionálásának része, hogy a Gulf Air új arculatot is bemutat a közeljövőben.

A légitársaság a repülésrajongók előtt a különleges, félig aranyszínre festett gépeiről ismert, a logóban egy stilizált sólyom is helyet kapott.

A vezérigazgató közlése szerint az új stratégia célja az, hogy egyrészt segítsék Bahrein mint turistacélpont imázsának erősítését, másrészt az átszállóforgalmukat is növelni szeretnék. A vezérigazgató közlése szerint a hosszabb távú terv az, hogy hangsúlyosabban megjelenjenek távolabbi helyeken is, mint például az ázsiai és csendes-óceáni régió, vagy Észak-Amerika.

A légitársaság célja, hogy 2023-ra hatvan célállomást számláljon az útvonalhálózat – jelenleg mintegy negyven városba közlekednek. A jelek szerint tehát nem akarnak felnőni a nagy öböl-menti versenytársaik, az Emirates-Etihad-Qatar trió mellé, de hasonló szerepet kívánnak játszani.

A Gulf Air a nyolcvanas-kilencvenes évekig az Arab(Perzsa)-öböl térségének régiós légitársasága volt, fénykorában több bázissal a különböző országokban, tulajdonosa volt Bahrein mellett Omán, Abu-Dzabi emirátus és Katar is. Később, az Emirates, aztán a Qatar Airways, végül az Etihad Airways létrejöttével visszaszorult a piacról, Bahrein pedig átvette a többiektől a részesedésüket.

A céget egyébként 2002 és 2006 között a később az Etihadot vezető James Hogan igazgatta, feladata az egyre nagyobb pénzügyi nehézség és a piacvesztés megakadályozása volt.