Friss levegőre vágyott a Lucky Air kínai légitársaság egyik utasa, ezért kinyitotta a vészkijáratot. 15 ezer dollárra büntették.

Hogy a kínai utasok sok mindenre képesek, azt korábban már láthattuk. A leghajmeresztőbb talán az az idős hölgy volt, aki szerencsehozó kabalaként aprópénzt dobott a repülőgép hajtóművébe. Most egy visszafogottabb utastársáról számolt be a kínai sajtó nyomán a brit bulvármédia.

Az Express a South China Morning Post beszámolójára hivatkozva azt írta, hogy a Chen nevű férfi a Hainan-szigeti Sanyából Mianjangba tartott, a járatot teljesítő B-6959-es lajstromú Airbus A320-as már földet ért, és már csőre is állt. Utastársai elkezdték összeszedni a csomagjaikat, de a férfi megunta a várakozást és kinyitotta a szárny fölötti vészkijáratot, a vészcsúszdák kinyíltak.

Amint ez megtörtént a hajózó személyzet értesítette a hatóságokat, akik őrizetbe vették a férfit.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amikor felelősségre vonták, a férfi azt mondta, nagyon meleg volt a gépen, ami ráadásul zsúfolt is volt, csak le akarta húzni az ablakot, ezért rántotta meg a mellette lévő kart. Elmondása szerint csak friss levegőt akart szívni, és fogalma sem volt arról, hogy a vészkijáratot nyitotta ki.

Chent a hatóságok 15 napra őrizetben tartották, a vizsgálat még folyik. Jelen állás szerint a férfit törvénysértésért 15 ezer dollárra büntették, de ez az összeg feljebb is kúszhat, ha kiderül, hogy a vészkijárat megsérült és az ajtót cserélni kell.