Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)

BUDAPEST, 2008. szeptember 19. – Svájc harmadik legnépesebb városába, Rousseau szülőhelyére, a francia és a svájci Alpok találkozásánál fekvő Genfbe hamarosan még könnyebben eljuthatnak a Budapest Airport utasai a Swiss International Air Lines új járatával.

A svájci légitársaság Airbus A319-es, felújított repülőgépei október 26-tól heti négy alkalommal repülnek Budapest és Genf között. Ferihegyről három svájci nagyvárosba juthatnak el átszállás nélkül az utasok: Genfbe, Bázelbe és Zürichbe.
Az új járat indítását úgy időzítették, hogy az pont csúcsidőszakra essen és segítségével a téli sportok szerelmesei két óra alatt eljussanak Budapestről valamelyik alpesi síparadicsomba. A genfi járat egyszerre szolgálja a turistákat, akik szeretnék felfedezni ezt a természeti szépségekben és történelmi hagyatékokban gazdag térséget, illetve eleget tenni a nemzetközi szervezetekhez, pénzintézetekhez igyekvő utazók igényeinek.

A Swiss légitársaság azzal is a sportolni vágyók kedvében kíván járni, hogy, engedélyezi a sífelszerelések feladott poggyászként való ingyenes szállítását.

A Budapest Airport jelenleg 101 célállomást kínál az utasoknak, a világ négy kontinensén. Svájc az egyik fontos európai úti cél, hiszen évente 350 ezren közlekednek Budapest és a kis alpesi ország között.

Dimitrios Gatsonis, a Budapest Airport vezérigazgató-helyettes elmondta: „Az új járat indításával jelentősen nő a verseny a genfi útvonalon, melynek végső nyertesei az utasok lesznek, hiszen több, kedvező ajánlat közül választhatnak. Genf Európa egyik pénzügyi központja, Magyarország gazdasági élete szempontjából rendkívül fontos, hogy megfelelő összeköttetések legyenek a két ország között. De nemcsak ezért éri meg a nyugat svájci városba utazni, hanem a remek fondeau bárok, a Genfi-tó, a hangulatos belváros és a várostól kőhajításnyira fekvő síparadicsomok miatt is.”

Kapcsolódó linkek: www.swiss.ch, www.bud.hu

MEGOSZTÁS