Gyorsított a 787-es gyártásán a Boeing: az amerikai repülőgépgyár immáron havonta 5 darab Dreamlinert bocsájt az átadó központok rendelkezésére. Az ütemen folyamatosan gyorsítanak, a tervek szerint 2013-ban már havi 10 gépet fognak ontani a típus gyártósorai.

Múlt héten készült el az első olyan Boeing 787-es Dreamliner, amelyet a legújabb, havi 5 gépet előirányzó ütemterv szerint gyártottak.

Nem csoda, hogy a Boeing a tőle telhető leghatékonyabb módon gyorsítani igyekszik a kompozit anyagokból készülő szélestörzsű típusának gyártásán, hiszen a 787-es bevezetése komoly késéseket szenvedett. A megrendelők egyre türelmetlenebb tömege pedig még ma is beárnyékolja a 787-es program ügyfél elégedettségi mutatóit.

Az első 787-8-ast 2011. szeptember 26-án adta át a Boeing az All Nippon Airways számára. Azóta már 8 légitársaság, összesen 35 Dreamlinert vehetett át. A múlt héten elkészült gép az eddig gyártottak közül a nyolcvanharmadik.

Megrendelés pedig akad bőven: mintegy 58 ügyféltől több, mint 800 787-esre van rendelése a Boeingnek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Nagy pillanatok előtt áll a 787-es program: két igen fontos megrendelő, az első európai, valamint az első közel-keleti üzembe állító, a LOT Polish Airlines, és a Qatar Airways is várhatóan a héten veszi át első Dreamlinerét. A lengyel nemzeti légitársaság november 15-én, csütörtökön kaphatja meg első gépét. A világ ötcsillagos légitársasága pedig ma kiadott és az AIRportal.hu-hoz is eljuttatott közleményében hívta fel rajongói figyelmét, hogy első álomgépük ezen a héten landol Dohában.


Így készült a Qatar Airways Boeing 787-ese (Forrás: QatarAirways’ YouTube Channel)

Az idei évben a gyártási ütem mindössze havi 2.5 géppel vette kezdetét. Ezt először 3.5-re és most kereken 5 gépre növelték. Ezzel a Boeingnek lényegében egy év alatt sikerült megdupláznia a típus gyártását. A cél nem kevesebb, mint 2013-ban elérni, hogy havonta 10 darab Boeing 787-es hagyja el a gyártósorokat.

A típus gyártása jelenleg két helyen, a Boeing központi gyárának számító everetti, valamint a 2011-ben átadott Boeing South Carolina üzemekben folyik. Ahhoz azonban, hogy a Boeing még a 2012-es évben el tudja érni a havi 5 gépes gyártást, Everettben létrehoztak egy kiegészítő gyártósort is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!