New York-i felszállása után Kanada partjainál az Iberia második Airbus A350-esének személyzete a bal oldali hajtómű leállítása, majd bostoni leszállás mellett döntött. A Rolls-Royce hajtóműgyár több termékét is műszaki problémák terhelik, kérdéses, hogy vajon ismét ilyenről van-e szó. 

Egy Rolls-Royce Trent XWB típusú hajtómű (Fotó: Airbus)

Egyelőre nem tisztázott okok miatt megszakította útját a minap az Iberia Airbus A350-900-asa, amely a New York-Madrid járatot teljesítette.

Az aero.de cikke szerint 265 utassal a fedélzetén már Kanada partjai közelében, Halifaxnál jártak, amikor hajtóműhibát jelentett a repülőszemélyzet, majd a gép visszafordult és mintegy másfél órával ezután Bostonban szállt le.

Az utasok beszámolói alapján a pilóták bejelentették, hogy a bal hajtómű teljesítménye visszaesett, ezért leállították.

Az Aviation Herald információi szerint a repülőszemélyzet eleinte New York-JFK-ra akart visszatérni, de aztán inkább Bostont választották, egyelőre nem tudni, miért. A gép gond nélkül földet ért és saját erőből gurult be a kijelölt állóhelyre, a vészhelyzeti készültség miatt kivezényelt földi járművekkel a nyomában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Iberia a megrendelt A350-esei közül júliusban második példányként vette át ezt az EC-MYX lajstromjelű, Paco de Lucia gitárművész nevére keresztelt gépet.

Az új generációs Airbus-szélestörzsű kizárólag a brit hajtóműgyártó Trent XWB (az A350-es marketingnevére, az Xtra Wide Body-ra utaló típusjelzésű) szerkezetével rendelhető.

A Boeing 787-esek Trent 1000 típusú hajtóműveinek most már egyre fokozódó, több tucatnyi gépet a földre kényszerítő problémái kapcsán korábban felmerült, hogy vajon a szintén új fejlesztésű Trent XWB-n is jelentkeznek-e majd műszaki gondok.

A Rolls-Royce azonban közölte, hogy mivel eléggé más felépítésű szerkezetről van szó, ennél nem várhatók ilyenek. Azonban az újrahajtóművezett A330neo-n dolgozó Trent 7000 típusnál már jelentkeztek hasonló tünetek, még a forgalomba állítása előtt. Ezek kiküszöbölésén már elkezdett dolgozni a Rolls-Royce.