Három évvel ezelőtt, 2015. március 24-én ütközött hegynek a Germanwings Barcelona-Düsseldorf járatát teljesítő A320-as, senki nem élte túl a szerencsétlenséget.

A4U 9525-ös számú járatot a Lufthansa-leányvállalat Germanwings D-AIPX lajstromjelű Airbus A320-as a teljesítette.

A Barcelonából végrehajtott felszállást követően a repülőgép 27 perc alatt 38.000 láb magasságra emelkedett. Ezt követően pedig mintegy 9 perc alatt süllyedt 38.000 lábról (11.582 méter) 11.000 lábra (3.352 méter), mely átlagosan 3.375 láb per perces süllyedést jelent.

Az Airbus az Alpok dél-franciaországi részén, hegyvidéki területén Alpes-de-Hautes-Provences megyében található, Barcelonnette és Digne települések közelében egy hegyoldalnak csapódott. Az első adatok is arra utaltak, hogy kontrollált becsapódás (CFIT) történt.

A francia hatóságok nem sokkal később beazonosították a baleset helyszínét, amely körülbelül 8 kilométerre található attól a ponttól, ahol a repülőgép jeleit utoljára érzékelték az internetes repülőgép-követő alkalmazások.

Szándékos, kontrollált becsapódás

A személyzet nem adott le semmilyen vészjelzést, a repülőgép válaszjeladójába beprogramozott squawk is végig a járat számára kiosztott 5512-re volt beállítva, nem állították át a pilóták az általános vészhelyzetet jelző 7700-as értékre, sem a 7600-as kommunikációs problémát, vagy a 7500-as gépeltérítést jelző kódra.

 | © AIRportal.hu

A hatóságok a baleset másnapján megtalálták a pilótafülkében zajló kommunikációt rögzítő egységet (CVR – cockpit voice recorder), ekkor derült ki, hogy egy pilóta volt csak a fülkében.

Pár nappal később, április elején a repülési adatokat rögzítő fekete dobozt is megtalálták, a vizsgálatok pedig viszonylag hamar kiderítették, hogy a gépet az első tiszt, Andreas Lubitz szándékosan irányította az Alpoknak, miután kizárta a járat kapitányát a pilótafülkéből, amikor az WC-re ment.

A kapitány a becsapódás pillanatáig próbált visszajutni a pilótafülkébe, először szép szóval, majd kiabálva, utána pedig erővel próbálkozott bejutni – sikertelenül. Lubitzról később az is kiderült, hogy pszichiátriai kezelés alatt állt.

A baleset után a hatóságok ajánlást adtak ki, amelynek lényege, hogy a pilótafülkében mindig két fő személyzetnek kell lennie, ha az egyik pilóta kimegy, akkor a vezető légiutaskísérőnek kell a pilótafülkébe belépni.

A végleges jelentés nyilvánosságra hozatalakor a francia hivatal (BEA) két biztonsági ajánlást fogalmazott meg a pilóták repülési képességégének szűrésére, elsősorban a pszichológiai és pszichiátriai problémák tekintetében. A szakértők szerint olyan intézkedésekre van szükség, amelyekkel érzékelhető, amikor egy pilóta azért nem akar a problémáihoz orvosi segítséget kérni, mert attól tart, hogy elveszti a pilótaengedélyét.

A repülőgép fedélzetén 144 utas és 6 fős személyzet tartózkodott, az áldozatok többsége német és spanyol volt.