Hárommilliárd fonttal olcsóbb lenne Heathrow tervezett harmadik futópályája, ha 3500 méter helyett csak 3200 méter hosszú lenne, és ez a méret elegendő lenne a légitársaságoknak is – mondta Willie Walsh, az IAG légitársasági holding vezetője. Attól tart, hogy ha hosszabb pálya épül, és ezért felül kell építeni a szomszédos autópályát, emelkedni fognak a reptéri díjak. A légikikötőt üzemeltető cég szerint azonban szükséges a tervezett hossz a működtetés és a környezet zajcsökkentése miatt is.

Elég lenne a rövidebb pálya is? (Fotó: Heathrow Airport) | © AIRportal.hu

Elég lenne a rövidebb pálya is? (Fotó: Heathrow Airport)

A legnagyobb londoni reptér, a Heathrow jó ideje előkészítés alatt lévő, sok vitát kiváltó kapacitásbővítése újabb ellentétet hozott.

A Bloomberg tudósítása szerint Willie Walsh, a legnagyobb használó, az IAG légitársasági holding vezetője azt mondta a minap: a megépítendő harmadik futópályát elég lenne 3200 méter hosszúra kialakítani, fölösleges a tervezett 3500 méter, mind üzemeltetési, mind költségszempontból.

Úgy véli, a légitársaságoknak elég lenne a rövidebb verzió. Emellett a hosszabb változat miatt felül kell építeni a szomszédos M25-ös autópályát, mindez a becslése szerint három milliárd fonttal (mintegy ezer milliárd forinttal) növelné a költségeket.

Ebből pedig emelkedő reptéri díjak következnek szerinte, a már így is meglehetősen drága légikikötőben. A rövidebb pályával azonban legalább szinten tudná tartani az üzemeltető a légitársaságok költségeit, vagy akár csökkenthetné is.

Walsh megjegyezte: a légitársaságokkal nem konzultáltak a leendő harmadik futópálya hosszát illetően, és szerinte Heathrow nem vette figyelembe megfelelően a bővítés pénzügyi vonatkozásait. Hozzátette: nem hajlandók fizetni egy olyan beruházásért, amely magában hordozza a költségek és határidők ellenőrizhetetlenségét.

Mindezeket egyébként az IAG-vezér annak nyomán osztotta meg, hogy a kormányzat konzultációt indított az ország reptereinek új szabályozási környezetének megteremtéséről, amely a heathrow-i bővítés alapja is lesz.

A londoni fő repülőteret üzemeltető cég vezérigazgatója, John Holland-Kaye a Willie Walsh felől érkező kritikákra úgy reagált: az inkriminált autópályát az eredeti tervekhez képest nem alagútban vezetnék a 3500 méteres pálya egy része alatt, hanem hídszerű felülépítést kapna. Ez olcsóbb lenne, és az út forgalmát is kevésbé zavarná a beruházás.

Az üzemeltető közleménye szerint több szempontot is figyelembe kell venniük az új futópálya kialakításánál, a kormányzat által felállított bizottság pedig szintén egy teljes hosszúságú – azaz a 3500 méteres – futópályát ajánlotta. Ez a méret üzemeltetési szempontból és a környék zajártalmának a mérsékléséhez is kedvezőbb (azaz, több géptípus, köztük nagyobbak is használhatnák, nem csak a kisebbek – a szerk.).

A heathrow-i harmadik pálya tavaly kapott zöld utat a kormányzattól, több éves előkészítés, ellen-tervek és -javaslatok után, elvetve a Temze torkolatában építendő vadonatúj óriásreptér tervét is. A mintegy 16 milliárd fontba kerülő beruházással a mindössze két meglévő futópályával tavaly 76 millió utast kiszolgáló reptér a kapacitását 135 millió utasra növelné, a terminálfejlesztésekkel együtt.

Ilyen lenne a három pályás reptér

Forrás: Heathrow Airport