Hatvan darab Airbus A220-as (korábban C Series) megvásárlásáról írt alá szándéknyilatkozatot az amerikai JetBlue légitársaság az európai gyártóval.

Az európai idő szerint kedd éjszaka tett bejelentés alapján az amerikai JetBlue – a hatvan darab A220-as megrendelésére adott szándéknyilatkozat mellett – 25 darab A320neóra szóló, meglévő megrendelését 25 darab A321neóra változtatta.

A JetBlue ezzel a napokban bemutatott A220-as típus első megrendelője lett. Az amerikai légitársaság a nagyobb befogadóképességű A220-300 (CS300) változatból rendel.

A szándéknyilatkozat tartalmaz még ugyanennyi, 60 darab opciós példányt, és a lehetőséget, hogy a kisebbik, A220-100 (CS100) változatra módosítsanak belőle. A JetBlue az A321neo repülőgépeihez a Pratt & Whitney GTF hajtóműveket választotta, és az A220-300 repülőgépekre is ennek a kisebb változata kerül majd, hiszen utóbbi csak ezzel rendelhető.

Az A220-as repülőgépeket a tervek szerint 2020-tól 2025-ig veszi át a légitársaság, és azok az Embraer E190-as típus helyére lépnek majd a flottában. A másik, opciós kontingens leszállítása 2025-től lehetséges, ha a JetBlue lehívja a példányokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Airbus

Az Airbus kedden mutatta be Toulouse-ban a Bombardiertől átvett, egykori C Series új, Airbusos típusjelzését és az első gyári tesztpéldányt az Airbus prototípusairól jól ismert arculattal megegyező festésben.

Az új, Airbusosított festést és az A220-300 típusjelzést a C-FFDO lajstromjelű CS300-as tesztpéldányon mutatták be, mely East Midlandsből érkezett Toulouse-ba, és a leszállást megelőzően egy alacsony áthúzást is végrehajtott a repülőtér 32L futópályája felett.

Mint ismert, az Airbus még tavaly kezdte meg a tárgyalásokat a kanadaiakkal. Ennek eredménye, hogy 2018. július 1-től a C Series típuscsalád marketingjére, értékesítésére és gyártására létrehozott vegyesvállalat, a CSALP (C Series Aircraft Limited Partnership) többségi, 50,01%-os tulajdonrésze az Airbushoz került, a Bombardier 31, az Investissement Québec (IQ) pedig 19%-os részesedést birtokol.

A vállalat irányítása Kanadában marad, de az Airbus kezében lesz, a héttagú igazgatóságba négy tagot az európai gyártó delegál, kettőt a Bombardier, egyet pedig Québec.

A C Series program beszerzési, marketing és értékesítési, valamint az ügyfél-támogatási feladatait az Airbus veszi át, valamint a jövőbeni fejlesztési költségeket is viseli majd. Cserébe az európai konszernnek nem kellett egy fillért sem fizetnie az ügyletért.

A megállapodástól azt várják, hogy az Airbus hátterével és globális elérésével a vadonatúj, modern, nagyon jó gazdasági mutatókkal rendelkező kis méretű utasszállító típuscsalád értéke és vonzereje komoly mértékben nőni fog a vásárlók, a beszállítók, a munkavállalók és a részvényesek szempontjából is.