A Nyitott Égbolt Szerződés alapján orosz ellenőrök megfigyelő repüléseket hajtanak végre ezen a héten Magyarország és Románia felett; a szomszédos országban szerdáig tartózkodnak, onnan érkeznek Kecskemétre – erősítette meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI értesülését.

A megfigyelő repüléseket egy An-30B típusú repülőgéppel végzik szerdától; a feladat – a HM keddi válasza szerint – rutinszerű, és Magyarország is évente végrehajt ilyen megfigyelő repülést Oroszország fölött. Az idén egy-egy ilyen feladat lesz – fűzték hozzá.
A magyar szakemberek június 18. és 23. között utaznak Oroszországba megfigyelő repülésre. Az úgynevezett osztott kvótás feladaton Kanadával közösen vesznek részt – írta a HM.

Az orosz védelmi minisztérium kedden közölte: a megfigyelők An-30B típusú repülőgépe Kecskemétről, illetve Bukarestből indulva végzi a repüléseket. Eközben svéd és finn szakértők egy SAAB-340B repülőgéppel Oroszország és Fehéroroszország területe felett végeznek hasonló ellenőrzést.

A fegyvertelen ellenőrző repüléseket lehetővé tevő Nyitott Égbolt Szerződést 1992-ben írta alá 25 állam, és azóta még kilenc csatlakozott hozzá. A megállapodás alapján eddig több mint nyolcszáz ellenőrző repülést hajtottak végre a részes államok területe felett.

Forrás: MTI

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!