A British Airways és az Iberia is bevezeti a fapados jegyárkategóriát a transzatlanti járataik egy részén. De a brit légitársasággal ezeken kívül ázsiai célállomásokra is el lehet jutni csak kézipoggyásszal, az árban a fedélzeti ellátás is benne van.

Bevezette a diszkont jegyárkategóriáját néhány transzatlanti járatán az IAG-csoport két nagy légitársasága, a British Airways és az Iberia.

A British fedélzetén a Basic jegykategória a Londonból Austin, Boston, Denver, Oakland, Philadelphia felé közlekedő járatain kívül Delhi, Dubaj, Hongkong, Punta Cana és Szingapúr felé is elérhető.

A brit vállalat közleménye szerint az új szolgáltatás feladott bőröndöt nem, csak kézipoggyászt és fedélzeti ellátást tartalmaz. Utóbbi az étel-ital mellett takarót és fülhallgatót is jelent, de az ülőhelyválasztás már pénzbe kerül.

Az IAG-csoport cégei közül a britek kínálják a legtöbb útvonalra a diszkont jegyet (Fotó: AIRportal.hu)

A többiek szerényebb útvonalkínálaton vezetik be a kategóriát. Az Iberia a Madridból Boston és Chicago felé közlekedő járatain, illetve a oneworld légiszövetségi partner Americannel közösen repült dallasi útvonalon szintén Basic elnevezéssel, a szintén oneworld tag Finnair pedig a Helsinki – New York járatán, viszont Light néven.

A közlés szerint az American is kínál ilyen jegyeket a transzatlanti együttműködés részeként, de a légitársaság egyelőre nem adott ki új közleményt, hogy náluk mely útvonalkon debütál a korábban már bejelentett új kategória.

A British tájékoztatása szerint (egy útra értendően) már 143 fonttól (51300 forinttól) elérhető Dubaj, az amerikai városok 175 és 246 font közötti, az ázsiaiak pedig 210 és 230 font közötti összegért.

A légitársaság ügyvezetője, Adam Daniels ez alkalomból azt nyilatkozta, hogy a sokféle céllal utazó utasoknak szeretnének megfelelni ezzel, hiszen van, aki csak néhány napos kiruccanásra megy távoli célpontokra is, és nem akar bőröndöt vinni, nem érdekli, hol ül a gépen.

Az Iberia egy példát hoz: a Madridból Bostonba közlekedő járatán az Optimal elnevezésű, bőröndöt és ingyenes helykiválasztást is tartalmazó retúr jegy 550 euróba kerül átlagosan, a Basic viszont 470 euró lesz.

A Finnair nem közölt konkrét árakat, de Juha Jarvinen ügyvezető szintén azt hangsúlyozta, hogy a sokféle igénynek szeretnének ezzel megfelelni.

Mint megírtuk, az Air France is bevezette most tavasszal a diszkont jegyárkategóriát, ahogy a Lufthansa is tervezi ezt a lépést, nyilvánvalóan főként a hosszú távú járatokat is kínáló fapados légitársaságok terjeszkedése miatt.