Több mint húsz év után újraindul a légiközlekedés Szerbia és Koszovó között, a felek megállapodása alapján a Eurowings indít járatot Belgrád és Pristina között.

A koszovói és szerb felek közti közepesen hűvös viszonyt jól jelzi, hogy az EX-YU Aviation szaklap tudósítása szerint a megállapodást az Egyesült Államok német követségén, Berlinben írta alá Hashim Thaçi koszovói elnök és Zorana Mihajlovics szerb miniszterelnök-helyettes, közlekedésért is felelős tárcavezető.

A Eurowings jelenleg is üzemeltet bázist Pristinában, amelyet még a Germanwingstől örökölt meg. A megállapodásban nem szerepel pontos dátum, de a hírek szerint a légi összeköttetés még ebben az évben újraindul.

Forrás: Belgrade Airport

Repülőgéppel a két város jelenleg bécsi átszállással lehet közlekedni, de az út így több mint három és fél óra, és hatalmas kerülőt jelent.

A Eurowings közlése szerint az indulásig több technikai részletről is meg kell állapodni a következő hetekben, ehhez azonban a két fél eddigi tiltó jogszabályait hatályon kívül kell helyezni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Legutóbb az akkor még JAT-nak hívott jugoszláv (szerb) légitársaság közlekedett a két város között 1999-ben.

Fotó: Pristina Airport

Michael Knitter, a Eurowings kereskedelmi vezetője azt mondta, a légiközlekedés azt is vállalja, hogy különböző hátterű embereket békésen egyesít, a Koszovó és Szerbia közti légi kapcsolat felújítása az Egyesült Államok által szorgalmazott békülési folyamat újabb lépése.

Hashim Thaçi az aláírás után üdvözölte a szándéknyilatkozat aláírását, és azt nagyon fontos lépésnek nevezte a polgárok által kezdeményezett „normalizálódási” folyamatban. Zorana Mihajlovics közölte: jelenleg csak buszos összeköttetés van a két város között, és reményét fejezte ki, hogy a légi kapcsolat visszaállítása jó szolgálatot tesz majd.

A szerb gazdasági minisztérium közleményben méltatta a lépést, mint írták, az ország nyíltan elkötelezett az áruk, az emberek és a tőke két ország közötti szabad mozgásának biztosításában, és nem támogatja a mostani mesterséges határokat és korlátozásokat. Emellett azt kérték Pristinától, hogy szüntessék meg a szerb árukra kivetett 100 százalékos vámot, ezt a légijárat felújításának feltételeként említették.

Szerbia még 2017-ben kezdte meg a Balkán légiközlekedésének normalizálását, amelynek fő célja a Belgrád és Koszovó közti légi összeköttetés visszaállítása volt. Ennek részeként engedélyezték a koszovói útlevéllel rendelkezőknek a belgrádi és nisi repülőtéren való átszállást.