Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)

Alig ért véget a két futópálya felújítása és 45 méteresre szűkítése, újabb forgalmi rend módusulás és korlátozás lép életbe hétfő hajnaltól Ferihegyen. Ezúttal a T2-ről induló és oda érkező légijárművek gurulási eljárásai módosultak, a Ferihegy „North-West Apron” építési munkálatai miatt.

A munkálatok várhatóan november végéig tartanak, melynek során 8 új külső repülőgép állóhelyet alakítanak ki. A forgalmi előter bővítése kapcsán lezárásra kerülnek a P1 és Q gurulóutak. Ezen zárás alapjaiban érinti az adott előtérre kidolgozott, publikált és alkalmazott szabvány gurulási útvonalakat. Az építkezés miatt módosítoták a L előtéri gurulóút és a 69-60-as állóhelyek mögött húzódó nyomvonal kapcsolódásánál lévő nyomvonal vonalvezetését is.

2008 november 11. 00:01(LT)-től 2008. november 30. 23:59 (LT-ig )lezárásra kerül a P1, P2, Q előtéri gurulóutak valamint a 69-es állóhely. A lezárás keretén belül „ívelhúzással” módosításra kerül a R-L-Q előtéri gurulóút kereszteződésben lévő gurulási nyomvonal biztosítandó a Code D légijárművek előtéri mozgását.

A gurítási eljárások az alábbiak szerint módosulnak:

A1728/08 – REGARDING TO THE AIP AD-2-LHBP-20. 3.1 AND 3.2 THE DEFINED TAXI
PROCS ARE MODIFIED DUE TO CLOSURE ENTRY/EXIT POINT P1 AND P2, Q THE
REQUIRED TAXI ROUTES ARE THE FOLLOWING:

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

ARRIVAL 13R TO STANDS 31-43,60-68: J4-B2-T-A3-U-APRON TAXILANE
ARRIVAL 13R TO STANDS 44-46,70-79: J4-B2-T-A3-U-APRON
TAXILANE-R-P3-S ARRIVAL 13L TO STANDS 31-43,60-68:
A9-A8-A7-A6-A5-A4-U-APRON TAXILANE
ARRIVAL 13L TO STANDS 44-46,70-79: A9-A8-P4-S-R-P3
DEPARTURE 13L FROM STANDS 31-46,60-68,70-79: R-L-N-B5 OR R-L-N-K

ARRIVAL 31R TO STANDS 31-43,60-68: Y-A7-L-R
ARRIVAL 31R TO STANDS 44-46: Y-A7-L-R-APRON TAXILANE
ARRIVAL 31R TO STANDS 70-79: Y-A7-L-P3
DEPARTURE 31L FROM STANDS 31-43, 60-68: APRON TAXILANE-U-A3-A2
DEPARTURE 31L FROM STANDS 44-46,70-79: APRON
TAXILANE-S-P4-A7-A6-A5-A4-A3-A2 (MAX. WINGSPAN 36M)
DEPARTURE 31L FROM STANDS 44-46,70-79: APRON
TAXILANE-S-P4-A7-A6-N-B3-T-A2 (WINGSPAN OVER 36M)
DEPARTURE 31R FROM STANDS 44-46, 70-79: S-P4-A8-A9

EACH SEGMENT OF THE TAXI ROUTE WILL BE GIVEN BY ATC AS A PART OF THE
TAXI CLEARANCE. 09 NOV 23:00 2008 UNTIL 31 DEC 05:00 2008. CREATED: 09 NOV 10:56
2008

Forrás: Notam, BA Zrt.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!