Oszkó Péter nem cáfolta annak lehetőségét, hogy az állam ismét tulajdonos lehet a Malévban és azt reméli, hogy az orosz tulajdonosok is fontosnak tartják a légitársaság további működését – olvasható a Népszabadság mai számában.

Az állam a tervek szerint nem biztosítana tőkeinjekciót, hanem a cég felé fennálló tartozásait konvertálná tulajdonrésszé. Ennek mértékét szakértők sem tudják pontosan, de egyes becslések szerint elérheti a 20 milliárd forintot. A Malév jelentős köztartozással bír, a privatizációs szerződésben rögzített kötelezettségeinek sem tett eleget.

Ugyanakkor a cég likviditását a jelenlegi tulajdonosok biztosítanák. Ha az állam a tartozásokat üzletrésszé konvertálná, abban az esetben az orosz Vnyesekonombank további forrásokat biztosíthatna a Malévnek, ugyanis jelentős adósságtól szabadulhatna meg. Erre szükség is lenne, ugyanis a becslések szerint a társaság saját tőkéje 15 milliárd forintos hiányt mutat.

Az állam belépésével a tulajdoni arányok megváltoznának, a jelenlegi 51 százalékos tulajdonos Költő Magdolna valószínűleg nem vállalná azokat az anyagai terheket, amelyek a részesedés megtartásával járnának. Az állam belépésével így viszont valószínűleg tulajdoni hányada csökkenne. Az azonban biztos, hogy az orosz tulajdonos tulajdoni hányada nem mehet 49 százalék fölé, ugyanis abban az esetben a Malév elveszítené európai repülési jogait.

Oszkó Péter szerint az állami tulajdonrész nem lenne hátrányos a Malév számára. Itt példaként a ferihegyi repülőteret említette, ahol az állam kisebbségi tulajdonos – írja a Népszabadság.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: Index

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!