Határozatlan időre felfüggesztette a Nigériai Polgári Légiközlekedés Hatóság (NCAA) a First Nation Airways a légijármű üzemeltetési engedélyét (AOC) mert a légitársaság megszegte az országban a légicégekre vonatkozó törvényeket.

Nigériában ugyanis ahhoz, hogy egy légitársaság menetrend szerinti járatokat üzemeltethessen, legalább két, erre a célra alkalmas repülőgéppel kell rendelkeznie, egy alkalmas repülőgéppel csak charter forgalmat bonyolíthat.

A First Nation ezzel szemben azután is árusította menetrend szerinti járataira a repülőjegyeket, hogy a cég egyik Airbus A319-esét, amely formálisan a flottájába tartozott, letárolta és tavaly augusztusban a hatóság megállapította, hogy a cég csak charter forgalmat bonyolíthat.

A nigériai hatóság a szabálytalanság feltárása után május 11-én levélben értesítette a céget az üzemelési engedély felfüggesztéséről, amit a légitársaság tudomásul vett.

Fotó: AIRportal.hu

Amennyiben a First Nation minden szabálytalanságot kiküszöböl működéséből, május 18-ig visszakaphatja az AOC-t.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Nem ez az egyetlen probléma azonban a cégnél, az ügyvezető Kayode Odukoya ellen eljárás folyik csalás gyanúja miatt.

A First Nation Airways-t 2011-ben alapították, kezdeti üzemelése nem tartott sokáig, 2012 októberében gazdasági okokra hivatkozva beszüntette működését. 2013-ban azonban újraindította operációit két, lízingelt Airbus A319-essel, melyek közül az egyiket jelenleg is üzemelteti, a másikat pedig letárolta. A légitársaság 2016-ban is a működés felfüggesztésére kényszerült karbantartási problémák miatt.

Érdekesség, hogy az 5N-FNE lajstromjelű, A319-es repülőgépüket 2016. márciusáig hosszú hónapokon keresztül Ferihegyen tárolták, illetve az Aeroplex-nél végeztek rajta karbantartási munkákat.