Forgalom alapján ismét a Lufthansa-csoport a legnagyobb légitársaság Európában, miután 130 millió utasuk volt ebben az évben, a tavalyi első Ryanair pedig 129 millió ügyfelet szerzett. Az év során az Air France-KLM és az IAG is növeli tudta utasforgalmát, a KLM járatainak töltöttsége sok fapadost is leköröz.

A Lufthansa legutóbbi utasforgalmi statisztikája szerint a teljes csoport 2017-ben 130 millió 40 utast szállított, 18,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a járatok kihasználtsága pedig 1,8 százalékponttal 80,9 százalékra javult.

Légitársaságokra bontva a Lufthansa 6,1 százalékkal 66,2 millióra, a Swiss 5,3 százalékkal új rekordra, 18,9 millióra, az Austrian pedig 12,8 százalékkal 12,8 millióra növelte utasai számát az év során. A húzóágazat azonban a statisztikában „point-to-point” forgalomként szereplő Eurowings és Brussels Airlines volt, hiszen ezen szektor forgalma 77 százalékkal javult és 32,6 millió utast tett ki.

Forrás: Air France-KLM

Az Air France-KLM az év során 98,7 millió utast fuvarozott járatain, ez 5,6 százalékkal haladja meg az előző évit, a járatok kihasználtsága 1,4 százalékkal 87,2 százalékra javult, és továbbra a francia-holland cég tudja a legjobban telepakolni a gépeit.

Az Air France és a regionális HOP! járatait 2017-ben 51,2 millióan választották, 3 százalékkal többen, mint egy évvel korábban, a töltöttség 85,7 százalék volt (+1,5%) a KLM-mel pedig 32,6 millióan repültek, ez 7,5 százalékkal haladja meg a 2016-os szintet. A KLM járatait egy-egy fapadost is megszégyenítő szinten, 88,4 százalékra töltötték.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Transavia tavaly 11,2 százalékkal 14,7 millióra növelte utasai számát.

Az International Airlines Group (IAG) az elmúlt év során 4,1 százalékkal 104,8 millióra tudta feltornászni ügyfelei számát, a járatok kihasználtsága pedig szerény 1 százalékponttal kúszott feljebb és 82,6 százalékon állt 2017-ben.

A légitársaságok adatait az IAG továbbra is csak értékesített utaskilométerben adja meg, ez alapján a British Airways 1,5 százalékkal, az Aer Lingus 11,6 százalékkal, az Iberia 7,6 százalékkal, a Vueling pedig 3,8 százalékkal javította forgalmát.

A Level forgalmi adatairól az IAG nem számolt be.