A járatlemondások ellenére szeptemberben még emelkedett a Ryanair utasforgalma, bár az igazi hatás majd októbertől érződhet.

A légitársaság honlapján közölt adatok szerint szeptemberben az előző év azonos időszakához képest 10 százalékkal több, összesen 11,8 millió utast fuvarozott. A járatok töltöttsége ebben az időszakban 2 százalékponttal 97 százalékra javult. Mindezt úgy, hogy 2100 járatot már ebben az időszakban is le kellett mondani, legalább Kenny Jackobs kereskedelmi vezető tájékoztatása szerint.

A Ryanair éves gördülő utasforgalma a hónap végén 127,3 millió volt, ami 12 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakban mért adatot.

Korábban a légitársaság azt közölte: becslések szerint márciusig az előre tervezett 9 százalék helyett 4 százalék lesz a bővülés mértéke, a teljes éves forgalom pedig 131 helyett 129 millió körül várható, de ez még így is 7,5 százalékkal meghaladja a 2016-os szintet. A nyári flotta csökkentése miatt 2019 márciusáig az éves gördülő utasforgalom 142 helyett 138 millió lehet.

Egyelőre még örülhet Michael O’Leary.

Mint ismeretes, a Ryanair a járatok pontossága miatt törölt egyik napról a másikra több ezer járatot. Közleményében a Ryanair azt írta, hogy az elmúlt héten a járatok 97 százaléka volt pontos, és mindössze további két járatot kellett törölni. Ebbe nem számolták bele azt a 21 kieső járatot, amelyet a pisai repülőtér földi kiszolgálóinak sztrájkja miatt kellett törölni.

Az ír diszkont légitársaság friss adatokat közölt a múlt hónapban bejelentett járattörlésekkel kapcsolatban is. Az adatok szerint a szeptember és március közti időszakban törölt 20 ezer járat mind a 315 ezer utasával felvették a kapcsolatot, 308 ezer esetben átfoglalással oldották meg a helyzetet, 7 ezer ügyfél még nem válaszolt a légitársaság megkeresésére.

A szeptember végén bejelentett, 400 ezer utast érintő, a téli és nyári menetrendre is kiterjedő változtatások 400 ezer ügyfél utazását érinti, közülük 300 ezer utast más járatokra foglaltak át, de számuk folyamatosan emelkedik.