Jó évet zárt a Volotea 2017-ben. A kisebb európai városok összeköttetésére specializálódott spanyol low-cost légitársaság utasainak száma a 2016-os 3,4 millióról tavaly 4,8 millió utasra emelkedett. Ezzel együtt a légitársaság összbevétele 22%-kal emelkedett.

Fotó: AIRportal.hu

A magántulajdonban levő, spanyol bázisú cég pénzügyi adatait nem hozta teljes egészében nyilvánosságra, az azonban tudható, hogy a 22%-os bevételnövekedés mintegy 300 millió eurót takar – derítette ki az ATW.

Emellett a cég járatain – utasszám növekedésével arányosan – emelkedett az átlagos töltöttségi szint: 11%-kal. A Volotea által tavaly kínált ülőhelyek 86%-át használták ki az utasok.

A Volotea első sorban másodlagos, harmadlagos európai repterekre üzemeltet járatokat, flottája is ennek megfelelő. Jelenleg a tizenhét darab Boeing 717-200-as mellett tizenegy darab Airbus A319-est is üzemeltetnek – ebből a típusból idén négy további példányt is átvesznek.

A Boeing 717-esek Airbus A319-esekre történő 2015-ben indult fokozatos cseréje önmagában jelentős kapacitásnövekedést eredményez a cég útvonalhálózatán.

Ambiciózus tervek

2018-ra a légitársaság három új bázis nyitását tervezi Athén, Bilbao és Marseille repterein. Ezen bázisokról a cég 58 új útvonalat kíván üzemeltetni – még nem tudni, hogy mely reptereken jelennek majd meg a kockás festésű gépek.

Korábban, a Malév-csőd után nem sokkal Barcelona – Budapest útvonalat is fel akarta venni kínálatába a cég, ez azonban végül ismeretlen okok miatt meghiúsult. Iparági információk szerint a légitársaság az utóbbi időszakban is kacsintgatott Budapest irányába, azonban eddig – vélhetően az erős diszkont konkurencia miatt – konkrét bejelentés egyelőre nem történt.

A Volotea jellegzetes, “terítő mintás” Boeing 717-ese (Fotó: Airportal.hu)