Jól ment az üzlet a hálózatos légitársaságoknak is áprilisban, az IAG és a Lufthansa kétszámjegyű bővülést mért az utasforgalomban, de az Air France-KLM is szép eredményeket produkált.

Korábbi hírek szerint a diszkontoknak kimondottan jól sikerült az április, a hálózatos légitársaságok adatai után azonban kijelenthető, hogy az év negyedik hónapja a hagyományos cégeknek is fellendülést hozott az utasforgalomban.

IAG

 | © AIRportal.hu

Az International Airlines Group légitársaságai év negyedik hónapjában a kimutatás szerint 8,7 millió utast fuvaroztak, 10,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kapacitások mindössze 4 százalékkal bővültek,így volt hely a load factor növekedésének is. Az átlagos töltöttségi mutató áprilisban 4,5 százalékponttal 83,1 százalékra javult. Kiemelendő, hogy az európai járatokon 6,7 százalékpontos javulás volt tapasztalható.

Értékesített utaskilométerben számolva az Aer Lingus 26,6 százalékkal, az Iberia 13,4 százalékkal, míg a British Airways 6,4 százalékkal javította forgalmát.

Mint mindig, az IAG statisztikája most is csal, mert a Vueling utasforgalmát a teljes számba beleszámolja, de tételesen csak értékesített utaskilométerben számolnak be a légicégek forgalmáról

Air France-KLM

 | © AIRportal.hu

A francia-holland légitársasági csoport szintén nem panaszkodhat, a regionális Hop!-pal kiegészülve 5,6 százalékos javulás után 7 millió utast fuvaroztak áprilisban, a kapacitások az IAG-éval megegyező szinten, 4 százalékkal bővültek. A járatok átlagos kihasználtsága így 2,1 százalékpontos bővüléssel 87,5 százalékra javult. A legnagyobb forgalombővülés, 12,7 százalékos az észak-amerikai járatokon volt.

Légitársasági bontásban nézve az Air France és a Hop! 2,7 százalékkal 4,2 millióra javított forgalmát, míg a holland királyi légitársaság ennél sokkal nagyobb mértékben, 10,2 százalékkal szállított több utast. Igaz a bázis is alacsonyabb, a KLM járatain 2,7 millió utast számoltak áprilisban.

Lufthansa

 | © AIRportal.hu

A forgalom alapján legnagyobb Lufthansa-csoport forgalma bővült a legnagyobb mértékben: 12 százalékkal több, összesen 8,3 millió utast szállítottak az év negyedik hónapjában. A németek is óvatosan bántak a kapacitásokkal, 5,5 százalékkal emelték az elérhető székkilométerek számát, így a járatok kihasználtsága kényelmesen, 6,2 százalékponttal tudott növekedni 82,4 százalékra.

A csoporton belül a Lufthansa 10,2, a Swiss 11,2, az Austrian viszont története legnagyobb, 23,1 százalékos növekedését produkálta áprilisban. Az adatokba a Brussels Airlines forgalma nem számít bele, mivel a nem rég megvásárolt belga légicég utasait point-to-point utasként kezelik.

MEGOSZTÁS