Jövő év közepén kezdené el a G móló építését a Frankfurti Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, itt szolgálnák ki a fapados légitársaságokat 2020-tól. A harmadik terminál része lesz később, addig is önállóan üzemeltethető majd, első ütemben 4-5 millió utas számára. A Fraport új látványtervet is közölt róla.

A legnagyobb német reptér, a frankfurti megkezdi a G mólónak nevezett épület beruházását, a napokban benyújtotta az illetékes hivatalokhoz az engedélykérelmeket – írja az atwonline.com portál.

Amint arról az AIRportal.hu is beszámolt, a Fraport előrehozta ezt a projektet, leválasztva a reptér déli részére tervezett 3-as terminálról, amelynek egyik mólója lesz később. Minderre azért látnak szükséget, mert a Ryanair bázist nyitott a fő Lufthansa-központban, és a hálózatos légitársaságok szűkkörű bővülése miatt az utasforgalom növekedését is várják a fapadosok beengedésétől.

Az új móló látványterve, kékkel jelölve az első ütem, rózsaszínnel a második, vörössel a harmadik (Grafika: Fraport AG)

Frankfurt hub-reptér marad, de a légiközlekedési piac fejlődése miatt számításba kell venni a fapadosok igényeit is és fejleszteni a szolgáltatásainkat – mondta a fejleményekkel kapcsolatban Stefan Schulte, a Fraport igazgatótanácsának elnöke.

A G móló három ütemben épül majd fel: az első 2020-ra lesz kész, 4-5 millió utast lesz képes kezelni, mintegy kétszáz millió euróból valósítják meg.

A második ütemben 7 milliós utaskapacitásra bővítik, valamint hozzákapcsolják a 2023-ban megnyitni tervezett 3-as terminálhoz. A harmadik fázisban pedig utashidakkal is felszerelik az épületrészt (a látványterven sorrendben kékkel, rózsaszínnel és vörössel jelölve az egyes ütemek).

A közlemények szerint a termináltól függetlenül, előbb megépülő G móló így lehetővé teszi, hogy a közeljövőben kapacitásai határára érkező 1-es és 2-es, régi terminálokból átvegyen forgalmat. Utóbbiak jelenleg 64 millió utast képesek kezelni, ez Schulte szerint néhány időleges megoldással 68 millióra növelhető, de a minőségi szolgáltatás rovására.

Az AIRportal.hu is megírta, hogy a Ryanair jelentős bővítést tervez Frankfurtban, de a Wizz Air is belép ide, a Lufthansa-fapados Eurowings pedig a fejlemények láttán szintén mérlegeli, hogy megveti a lábát a reptéren.

  • csikadam

    Utashíd fapadosnak? Úgy tűnik csak BUD-on tűnik abszurdnak.