Jövő ősszel készül flottájába venni a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét a Transaero Airlines. Oroszország második legnagyobb légitársasága összesen négy darab Airbus A380-800-ast rendelt magának, amelyek elsődlegesen nemzetközi járatokon fognak működni, de lesz, hogy belföldi útvonalakon is megfordulnak majd a kétszintes óriásgépek.

Kapcsolódó cikk, előzmény Az első orosz Superjumbo

A RussianAviation.com híradása szerint minderről maga Olga Pleshakova asszony, a Transaero Airlines vezérigazgatója beszélt, aki elmondta, hogy az Airbus A380-as egy egyedülálló repülőgép, a világ legnagyobbja és a legkorszerűbb technológiákat nyújtja. Szakembereik pedig már a kabinkonfiguráció véglegesítésén dolgoznak, és várhatóan február végére végeznek is vele.

A vezérigazgató asszony azonban konkrét részleteket is előrebocsátott, amely szerint az A380-800-asaik három komfortosztályon összesen 648 utas szállítására lesznek alkalmasak. Tizenketten foglalhatnának helyet az Imperial első osztályon, huszonnégyen az üzleti-, és 612-en a turista osztályon. A tervezetet a légitársaság az AIRportal.hu-nak is megerősítette és a gépet külsőleg ábrázoló számítógépes grafikát is bocsátott rendelkezésünkre.


Az Imperial kabin-rész a kétszintes Airbus főfedélzetére, előre települ, míg a business utasok az emeleten kapnak majd helyet, szintén elöl, és mögöttük lesznek mindkét emeleten a turista sorok – közölték.

A Transaero Airlines Airbus A380-800-asai nemzetközi járataikon Bangkokba, Phuketbe, Dubaiba, valamint Dominikára fognak közlekedni és egy európai célállomás, Barcelona is szerepel a listán, ahová február 1-je óta már rendszeresen érkeznek az Emirates Superjumbói.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ugyanakkor lesznek belföldi vonalak is, így Vlagyivosztok és Habarovszk, amelyeknek még fel is kell készülni az óriásgép fogadására, mert Pleshakova jelezte, oda is mennek majd gépeik. Az A380-as repülőtéri kiszolgálása méreteinél fogva viszont külön infrastruktúrát és speciális felkészülést igényel.

A Transaero Airlines 2011-ben jelentette be A380-as vásárlási szándékát, amelyet 2012 nyarán négy gép formájában véglegesítettek. Finanszírozási partnerként a VEB Leasinget választották. Oroszországban egyelőre egyetlen A380-as üzemeltető légitársaság sincs, a Transaero Airlines lesz az első, megelőzve a nemzeti fuvarozót, az Aeroflotot is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!