A The Moscow Times hírportál információi szerint jövőre kezdheti meg első oroszországi járatainak üzemeltetését az ír ultra low-cost légitársaság, a Ryanair. Az első útvonalak Dublin és Moszkva, valamint Szentpétervár között közlekednek majd, várhatóan 2014 tavaszától.

Az ír külügyminiszter nyilatkozata szerint a budapesti bázissal is rendelkező légifuvarozó sikeresen megszerezte az országba érvényes repülési engedélyeket, amelynek tényét az orosz légügyi hatóság hétfőn jelentett be egy jegyzék formájában. Robin Kiely, a Ryanair kommunikációs vezetője a Vedomosti orosz üzleti hírportálnak elmondta, hogy vállalatuk számos orosz repülőtérrel folytatott tárgyalásokat, azonban a járatok kezdeti időpontjáról jelenleg még korai beszélni.

Az orosz légügyi hatóság oldalán található dokumentum szerint a Ryanair kérelmének beadása Dublin – Moszkva, illetőleg Dublin – Szentpétervár közötti útvonalak engedélyezésére vonatkozott, 2014. március végi indulással tervezve.


A Ryanair moszkvai célállomása a Domogyedovo repülőtér lehet, melyen az easyJet brit diszkont légitársaság szintén jelen van Londonból és Manchesterből közlekedő járataival. A légikikötő szóvivője megerősítette azokat az információkat, miszerint a Ryanair-rel folytattak tárgyalásokat, de azok eredményét egyelőre nem szeretné kommentálni.

Az orosz légügyi hivatal elemzési osztályát vezető Oleg Pantelejev véleménye szerint a Ryanair megjelenése az orosz piacon 35%-kal növelheti meg az európai célállomások felé irányuló forgalmat, úgy, mint például London vagy Párizs felé. Pantelejev hozzátette azt is, hogy az ír légitársaság közismert aggresszív piaci viselkedése ezt a számot még tovább növelheti.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az orosz légiközlekedési piactól sokáig távolmaradtak a low-cost légitársaságok, ám napjainkban már az előbb említett easyJet, sőt a Wizz Air is jelen van Moszkvában, utóbbi Budapestről is rendszeres járatokkal közlekedik. Ezen felül az orosz nemzeti légitársaság is felismerte a lehetőséget ebben az üzleti modellben, így várhatóan jövőre kezdheti meg a működését az Aeroflot low-cost leányvállalata is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!