Kínában jövőre már beszállókártya nélkül is felülhetnek az utasok egyes járatokra, ezzel a légitársaságok 145 millió dollárt is spórolhatnak.

Fotó: London Southend Airport | © AIRportal.hu

Fotó: London Southend Airport

A China Daily beszámolója szerint az utasoknak a beszállókártya helyett elég lesz egy személyi igazolvány is 2017-től. A lépést a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) jelentette be.

A számítások szerint a légitársaságok ezzel 145 millió dollárt spórolnak évente mivel nem kell kinyomtatni a beszállókártyákat és a check-in pultokat sem kell majd üzemeltetni, sőt ötezret el is bontanak majd. A tájékoztatás szerint ezzel egy több éve kért módosítást vezetnek be, bár arról nem szól a fáma, hogy kik kezdeményezték a módosítást.

Annyit azonban a kínai lap is megjegyzett, hogy a légiközlekedési szabályok ragaszkodnak ahhoz, hogy az utas beszállókártyáját mindenképpen ellenőrizni kell beszállás előtt. Arról szintén nem tudni egyelőre semmit, hogy a személyi igazolvánnyal, vagy QR-kóddal hogyan ellenőrzik az utast, milyen rendszereket fejlesztettek hozzá és azt sem, hogy mely járatokon lehetséges a boarding pass nélküli beszállás.

Az IATA emellett azt is tervezi, hogy a világon először valós idejű pénzügyi elszámolási rendszert vezet be a légitársaságok és az ügynökségek közé, miután elhárult a technikai akadály. Eddig egynapos elszámolás volt, ls kérdéses, hogy az európai és amerikai cégek, akiknek sokszor a heti elszámolás is nehézkes volt, hogyan állnak majd át. Ennek ellenére az IATA célja, hogy a világ minden táját bevezesse legalább a heti elszámolást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!