Az American Airlines szemfüles alkalmazottja mentett meg két tinédzser lányt, akik feltehetően emberkereskedők, vagy egy internetes szexuális ragadozó áldozataivá váltak volna.

Forrás: KVOR

A kaliforniai Sacramento Nemzetközi Repülőterén még tavaly augusztus 31-én jelent meg egy 15 és egy 17 éves tinilány az American Airlines utasfelvételi pultjánál.

A lányok egy New Yorkba tartó járatra rendelkeztek repülőjeggyel, de viselkedésük gyanússá vált a pultban dolgozó Denice Miracle nevű check-in ügyintézőnek.

A lányoknál csak kisebb csomagok voltak, nem volt velük felnőtt kísérő és a igazolvány sem volt náluk – írta az esetről a Fox8Live nevű sacramento-i helyi tévécsatorna internetes oldalán.

Az ügyintéző akkor kezdett erősen gyanakodni, amikor lányok jegyeinek ellenőrzésekor látta a rendszerekben, hogy a foglalásuk méregdrága helyekre, első osztályra szólt.

Miracle ezt követően kérdéseket tett fel a lányoknak, amire nem tudtak megfelelően válaszolni, vagy a válaszokat úgy adták meg, hogy előtte a telefonjukon valakivel szöveges üzeneteket váltottak.

Az ügyintéző ezt követően jelezte a felettesének, hogy értesíti a hatóságokat.

A repülőtérre kiérkező rendőröknek a lányok bevallották, hogy a jegyeiket egy “Drey” nevű ember küldte interneten keresztül, akivel az Instagramon ismerkedtek meg.

Mint kiderült az idegen arra vette rá a 15 és 17 éves lányokat, hogy egy hétvégére repüljenek New Yorkba és vegyenek részt egy videoklip forgatásán, amelyért 2000 dollárt fizetnek nekik.

A lányok a szüleiknek mindketten azt hazudták, hogy a másik lány otthonában töltik a hétvégét.

A hatóságok ezt követően beazonosították a magát “Drey” nevű férfinek kiadó embert a közösségi médiában, és az Instagramon keresztül felvették vele a kapcsolatot, az elkövető azonban feltehetően megneszelte a lebukást és néhány perc múltán törölte az összes közösségi média profilját.

A lányok nem hitték el először, hogy nagy baj történhetett volna velük, csak akkor kezdtek hinni a rendőröknek, miután azok megmutatták nekik, hogy a jegyük csak odaútra szólt.

Az esetet követően a lányokat a rendőrök kísérték vissza otthonaikba.

A légitársaság a szemfüles check-in ügyintézőt elismerésben részesítette, mert feltehetően az éberségével és a helyzet felismerésével megmentette a lányok életét.

A hasonló helyzetek kezelésére több légitársaság és repülőtér is felkészíti alkalmazottait.

Az oktatásokon az utasokkal kapcsolatba kerülő légitársasági, földi kiszolgáló és repülőtéri alkalmazottaknak olyan tipikus viselkedési formákat és helyzeteket mutatnak, amiből gyanússá válhat, hogy emberrablókkal, emberkereskedőkkel vagy azok áldozataival állnak szemben. A munkatársak ébersége és megfelelő tréningje életeket menthet.