Kiemelt elismerést kapott a kecskeméti székhelyű Magnus Aircraft a XXV. Magyar Innovációs Nagydíj átadásán új gépcsaládja kifejlesztéséért – közölte a gyárt lapunkkal.

Fotó: Magnus Aircraft | © AIRportal.hu

Fotó: Magnus Aircraft

A tájékoztatás szerint a bírálóbizottság a 2016. évi innovációs díjak odaítélése során a Magnus Aircraft Fusion repülőgépcsaládjának fejlesztése, valamint a világ első elektromos, kétüléses, oktató és kiképző repülőgépe, az eFusion” című pályázatot a kiemelt elismerésben részesülők közé sorolta.

Ezzel már a negyedik innovációs díját kapta meg a vállalat az elmúlt hat éves munkájáért.

Katona Imre a cég tulajdonos-vezérigazgatója az átadó után azt mondta, „megtisztelő, hogy egyre többen ismerik el azt a munkát, amit évek óta végzünk. A most megkapott díj Magyarország legrangosabb innovációs elismerése, mely külön is nagy öröm. A büszkeség mellett ez komoly felelősséget is ró ránk. Folytatni kell a gyártást, fejlesztést és a fiatalok bevonásával friss impulzusokat kell behozni a repülős iparba is. A Magnus Aircraft következő időszaka a munkahelyteremtésről, beruházásokról, bővítésről és a nemzetközi terjeszkedés folytatásáról fog szólni.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!