Elbúcsúzhatott az állásától az a két, egyaránt kapitányi rangú pilóta, akik összevesztek és el is hagyták a pilótafülkét a Jet Airways egyik járatán, de veszélyben vannak az engedélyeik is.

Miután lefolytatták az elsődleges vizsgálatokat, elbocsátották a Jet Airways két pilótáját, akik összevesztek az indiai légitársaság egyik járatán, és mndketten el is hagyták a fülkét egy időre repülés közben – írja az aero.de portál.

Egy Boeing 777-300ER fedélzetén történt az incidens (Forrás: Robert Underwood/Wikimedia Commons)

Mint megírtuk, újév napján, nem sokkal a londoni felszállás után a brit fővárosból Mumbaiba tartó – és Magyarország felett is elhaladt – járaton összeveszett a kapitányi feladatokat ellátó női pilóta és a szintén kapitányi rangú, de ezúttal alacsonyabb, elsőtiszti beosztásban dolgozó férfi kollégája.

Miután a férfi többször megütötte a nőt, az kimenekült a fedélzeti konyhába, kollégája pedig kétszer is kiment hozzá, hogy rávegye a visszatérésre.

A pofozkodó férfi nem mellesleg a Boeing 777-esek flottafőnöke a légitársaságnál, a hölgy pedig a helyettese.

Tehát több olyan perc is volt repülés közben, amikor senki sem tartózkodott a pilótafülkében, amely teljesen szabályellenes. Végül a légitársaság közlése szerint a nézeteltérés megoldódott, és a járat biztonságosan földet ért Mumbaiban.

Az elbocsátásuk után mindkét dolgozó pilótaengedélye is veszélybe került, főképp a flottafőnök férfié, aki annak ellenére hagyta el az ülését, hogy már egyedül volt bent. Az ő papírjait ideiglenesen be is vonta az indiai légügyi hatóság, amely tovább vizsgálja az esetet, „a pilótahölgy viselkedését” is.