A tavalyi kihagyás után idén ismét megtartották Horvátország talán legsikeresebb repülőnapját a Varasd városa melletti kis repülőtéren. 

A sport repülőtér 2015-ben és 2016-ban szervezett hasonló eseményekről sokan pozitívan nyilatkoztak, a hely méreteihez és adottságihoz képest egészen változatos programot sikerült szervezni, szerencsére idén sem alakult ez másképp, bár érezhető volt, hogy a szervezők nem mindenben állnak a helyzet magaslatán.

A felhozatal mind hazai, mind nemzetközi részről jó volt, két bemutatócsapat, a Horvát Légierő Pilatus PC-9-esekkel repülő Wings of Storm köteléke, és a PZL-130 Turbo Orlik kiképzőgépekkel repülő lengyel Orlik Team is szerepelt, bár egyik sem a teljes, hat gépes felhozatalával.

Emellett a forgószárnyasok kedvelői sem maradtak érdekességek nélkül, a horvát rendőrség Eurocopter EC-135 P2+-a és Bell AB-212-ese mellett a légierő Mil Mi-8MTV-je és két Bell OH-58D Kiowa könnyű helikoptere is tartott dinamikus bemutatót.

Galéria a 2018-as varasdi Horvát Nemzetközi Repülőnapról

A repülőprogram menetrendje első ránézésre igen szorosnak tűnt, és mivel a legtöbb merevszárnyú gép amely részt vett benne más repterekről – például Zágráb – érkezett, hatalmas eltérések voltak néhány helyen, nem mindig volt egyértelmű, melyik bemutató is következik, és keletkeztek be nem tervezett, fél órás lyukak is.

A legjobban várt attrakciók egyike volt a horvát MiG-21UMD vadászgép bemutatója, a típusból azonban az előzetes várakozások ellenére nem a jellegzetes piros-fehér kockás festést viselő “Kockica” nevű példány jött el, hanem egy másik, normál jelzéseket viselő.

A show első napján a kultikus vadászgéppel a szervezőknek sikerült egy második bemutatót összehozniuk, az ország készenléti géppárja Tango-riasztás keretében a Wings of Storm egyik PC-9-esével repült közös köteléket.