Több belsős üzemmenet kiszervezésével csökkenti költségeit az Air Malta, amely egyre közelebb kerül az Alitaliával való megegyezéshez.

Air Malta Airbus A320-as felszállás közben Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Air Malta Airbus A320-as felszállás közben Ferihegyen.
(Fotó: AIRportal.hu)

A ch-aviation szerint egyelőre annyi biztos, hogy a földi kiszolgálást és a mérnöki tevékenységeket szervezik ki, de további, meg nem nevezett tevékenységek is hasonló sorsra juthatnak. Így a cégnek nem lesz szüksége arra, hogy állandó szolgáltatást tartson fent egy szezonális hatások által érintett környezetben, így igény alapon tudják majd a szolgáltatást megrendelni.

A két érintett részlegen dolgozókat nem bocsátják el, hanem egy másik, meg nem nevezett kormányzati céghez kerülnek.

Az 1973-óta üzemelő, jelenleg állami tulajdonban lévő Air Malta január elején jelentette be, hogy több európai járatát, így a budapestit is beszünteti átszervezések miatt. A március 31-ével zárult 2015-ös üzleti évet az Air Malta 24 millió eurós üzemi és 25,7 milliós adózott veszteséggel zárta, míg egy évvel korábban még „csak” 12 milliós veszteséget könyveltek el és árbevételük is a negyedével csökkent.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A romló gazdasági eredmények miatt az állam szabadulni próbál a légitársaságától, most úgy néz ki, hogy az Alitaliával állapodhatnak meg, a legfrissebb hírek szerint július végéig tartanak majd a tárgyalások. Cramer Ball, az Alitalia vezérigazgatója korábban arra célzott,hogy az európai piacon szükséges a további konszolidáció, magyarul úgy látják, hogy a független Air Maltának befellegzett. Az Alitaliának a dél-olasz összeköttetések érnék meg a szigettel, ezért erre a területre külön figyelmet fordítanak.