Ismertette jövő nyári menetrendjét a British Airways, amely a járatsűrítések mellett olyan útvonalakat is bejelentett, amelyeket 2014-ben már a legújabb generációs szélestörzsű típusaikkal készülnek teljesíteni. Ilyen lesz például Washington D.C., ahová Airbus A380-assal, valamint Haidarabád, Csengtu, Philadelphia és Calgary is, ahová Boeing 787-es Dreamlinerrel repül majd a oneworld-tag brit légitársaság.

Most hogy már három Airbus A380-800-as és négy Boeing 787-8-as áll rendelkezésre a flotta számára, valamint folyamatosan érkeznek az újabb gépek is, további olyan útvonalakat jelentett be a British Airways, amelyeken ezek a típusok repülnek majd a március 30-tól kezdődő jövő nyári menetrendben.

A kapacitás növekedést tekintve legnagyobb bejelentés, hogy szeptember 1-jétől az Amerikai Egyesült Államok fővárosába, Washington D.C.-be is közlekedik Airbus A380-800-as. Az egyenként összesen 469 üléses kétszintes óriásgépnek ez lesz a negyedik célállomása a British Airways útvonalhálózatában. Jelenleg Los Angelesbe, Hong Kongba és jövő februártól Johannesburgba lehet eljutni a London-Heathrow repülőtérről ezzel a típussal.

A 214 üléses Boeing 787-8-asnak négy új útvonalat szemelt ki a British Airways 2014-re: az első Haidarabád, az indiai nagyváros lesz március 30-tól, a második Csengtu, a kínai Szecsuán tartomány fővárosa lesz május 5-től, a harmadik az amerikai Philadelphia június 5-től és végül a kanadai Calgary július 5-től.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Washingtonba hétfőnként, csütörtökönként, péntekenként, szombatonként és vasárnaponként közlekedik majd a jövő évben Airbus A380-as. (Fotó: British Airways)


A mindössze két hónapja indított csengtui járat ráadásul olyan sikeresnek bizonyult, hogy a nyári menetrendben az eddigi heti háromról, heti ötre növelik a sűrűséget. Május 6-tól a London-Heathrow és Tokió-Haneda közötti összeköttetés napi rendszerességűvé válik. Ezen az útvonalon az indulás időpontján is finomít a British Airways, a jelenlegi kora reggeli 06:35 helyett kicsivel később, 08:50-kor szállnak majd fel a brit felségjelzésű gépek London felé.

Mexikóvárosba április 27-től növekszik a járatsűrűség, az addigi heti ötről, heti hatra, míg a dél-afrikai Fokváros esetében három extra, Boeing 777-200ER típussal üzemeltetett járattal bővül a kínálat, amivel összesen heti tízre növekszik a légi kapcsolat Londonnal.

A British Airways-nek összesen 12 darab Airbus A380-800-as és 24 darab Boeing 787-es Dreamliner típusa lesz azon igen jelentős, 5 milliárd angol font összegű fejlesztési programja keretében, amely a szolgáltatási színvonal fejlesztését és újabb útvonalak, a hálózat kiterjesztését célozza.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!