Lazítottak a Qatar Airwayst is érintő légtérzáron, az Egyesült Arab Emirátusok egy útvonalat feltételekkel ugyan, de használhatóvá tett.

A Flightglobal értesülései szerint a könnyítést azután vezette be az Egyesült Arab Emirátusok, miután többször is többoldalú tárgyalásokat folytattak a Nemzetközi Polgári repülési Szervezet (ICAO) képviselőivel, akik belátták, hogy a blokád jelentősen befolyásolja Katar légiforgalmát.

Az emirátusok által kiadott értesítés (NOTAM) szerint az ország ideiglenesen új útvonalat nyitott az iráni és a bahreini légtér között a emirátusi repüléstájékoztató körzeten keresztül. A T665-ös jelzésű útvonal mintegy 70 tengeri mérföldre húzódik Abu Dzabitól a bahreini határig, a gépek 22 ezer és 30 ezer láb között használhatják.

Megkötés azonban, hogy csak a katari regisztrációjú, szélestörzsű, Dohába tartó járatok használhatják az útvonalat.

A Qatar Airways jelezte: még vizsgálják, hogy használni fogják-e az új útvonalat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd Arábia, Bahrein és Egyiptom június elején zárta le a légterét a katari repülőgépek előtt egy diplomáciai válság következtében. A katari repülőgépek nem teljesíthetnek járatokat az érintett országokba, valamint át sem repülhetnek az országok légterein, el kell kerüljék azokat.

A lépés miatt Akbar al baker, a Qatar Airways vezérigazgatója szokásához híven erősen kikelt, azt bizonygatta, hogy törvénytelen volt a légtér lezárása, amely a környező országok légiforgalmára is kihatással lesz. Elmondása szerint a Qatar gépeinek nagy részét nem érinti a változás, és statisztikák is alátámasztják, hogy csupán néhány járat útvonalába okoz kisebb-nagyobb késéseket a hosszabb útvonal.

A légtérzár azonban azt is jelentette, hogy a Qatar nem teljesíthet járatokat ezekbe az országokba, így az ezen járatokat repülő gépek egy részét átcsoportosították, és más útvonalakon vetették be, másik részüket pedig a British Airways-nek adták bérbe a légiutas-kísérők sztrájkjának idejére.