Az izlandi repülőtér lefoglalta a felvásárlás alatt lévő airberlin egyik Airbus A320-asát a ki nem fizetett reptéri illetékekre hivatkozva.

A Reuters szerint a Keflavik repülőtér üzemeltetője, az Isavia tartja vissza a Düsseldorf és Keflavik közötti járatot teljesítő gépet, mert megelégelte, hogy az airberlin nem fizeti ki a reptéri díjakat. Ezek a díjak még a fizetésképtelenség augusztus 15-i bejelentése előttről származnak – hívta fel a figyelmet az üzemeltető.

Az airberlin jogtalannak és elfogadhatatlannak nevezte az Isavia döntését. Állításuk szerint folyamatosan egyeztettek a keflaviki repülőtérrel, és jelezték nekik, hogy az ide vonatkozó német szabályok szerint az augusztus 15-e előttről fennálló fizetési kötelezettségeket a csődeljárás során veszik számba. Emellett arra szólították fel a repülőteret, hogy azonnal fejezze be a gép jogtalan visszatartását.

A D-ABDX lajstromú, nyolcéves Airbus A320-as még csütörtökön este fél 11-kor landolt a Reyjkjavik melletti repülőtéren és azóta sem szállt fel onnan.

Fotó: AIRportal.hu

A repülőtér üzemeltetője ugyanis azt mondja, hogy Rejkjavikban nem a német, hanem az izlandi törvények vannak hatályban, ezért csak akkor engedik felszállni az Airbus A320-ast, ha az airberlin kifizeti a tartozását.

Az airberlin egyes elemeinek átvételéről ugyan már megállapodtak a Lufthansával, de a légitársaság továbbra is a német állam által a bevétellel nem fedezett kiadások kifizetésére biztosított 150 millió eurós hitelből működik, és várhatóan e hét végén, szombaton üzemelteti utolsó járatát.

Az esemény ismerős lehet számunkra is, anno a Malév azonnali leállását az is kiváltotta, hogy a Tel Avivi-i repülőtér készpénzben követelte a kiszolgálási díjat, máskülönben nem engedték volna el a gépet. Hogy ebből ne legyen precedens, az akkori vezető, Limburger Lóránt úgy döntött, leállítja a légitársaságot.