Repülőgépgyártók

Repülőgépgyártók, légiipar hírei. Új típusok, új technológiák, innováció. Airbus, Boeing, Bombardier, Embraer és az összes nagy gyártó hírei.

Tűrhető veszteség az A380-ason, kérdéses az A319neo sorsa

Még évente hat darab A380-as legyártásánál is elviselhető a veszteség az Airbus vezére szerint, a program iparilag életképes így is. Tom Enders úgy látja, lehet még esélye az A319neo-nak is, a házon belülre kerülő C Series ellenére, az A350-es gyártás 2019-ben fordul nyereségbe.

Boeing 737 MAX 9 – megvan az FAA-engedély!

A MAX 9 indító légitársasága a Lion Air Group lesz, mely várhatóan márciusban veszi át az első példányt.

Az újabb hibák ellenére duplázná idén a GTF-hajtóművek gyártását a Pratt

Áprilisban indulhat újra az A320neo család Pratt & Whitney GTF hajtóműveinek átadása,ha a hatóságok jóváhagyják a Pratt és az Airbus által kidolgozott új eljárást. Ennek ellenére a gyártó ragaszkodik idei célszámaihoz.

Szép pénzt termelt az Airbus 2017-ben

Kiváló pénzügyi eredménnyel zárta az Airbus a tavalyi évet, a nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentés szerint a profit 189 százalékkal haladta meg a 2016-os szintet úgy, hogy bevételük nem nőtt.

Teljesítette első transzatlanti próbaútját az A321LR

Nyolc óra 44 perc alatt repülte át az Atlanti-óceánt a megnövelt hatótávolságú A321LR, a tervek szerint a TAP idén novemberben veheti át az első példányt.

Bemutatkozott az Airbus drónfutára, a Skyways

A repülőgépgyártó egyszerre több projekten dolgozik, ilyen a nagysebességű Racer helikopter, vagy a pilóta nélküli repülőeszközök, mint a CityAirbus és a Vahana légitaxi és.

Airbus vs Boeing – Nagyon visszavettek a gyártók januárban

Nagyon visszavettek a lendületből a nagy repülőgépgyártók januárban, a döglött hónapot az Airbus vitte rendelésben és a Boeing átadásban.

Húsz év alatt több, mint ezer MRJ-t adna el a Mitsubishi

Bár a programot többször is halasztották, a Mitsubishi húsz év alatt több mint ezer MRJ-t adna el, optimizmusukat az ázsiai forgalombővülés fűti.

A Pratt-hajtóműves A320neókat érintő komoly hibára figyelmeztet az EASA

Rendkívüli légialkalmassági direktívát adott ki az Európai Repülés Biztonsági Ügynökség (EASA) a Pratt & Whitney PW1100G-JM hajtóművekkel felszerelt Airbus A320neo repülőgépcsaláddal kapcsolatban.

Három különböző hajtóműverziót vizsgál a Boeing a 757 utódhoz

A három nagy hajtóműgyártó három teljesen más elképzeléssel állt elő a Boeing új közepes hatótávolságú repülőgépéhez (NMA), ezeket a rentoniak most vizsgálják.

Megvalósítja a rövidebb törzsű Superjetet a Szuhoj

Nem a hosszítás, hanem a törzsrövidítés mellett döntött a Szuhoj, az új változat 2022-ben állhat szolgálatba, de a Superjethez kínált új winglet már az idén a piacra kerülhet.

Új tervvel állt elő a Boeing az Embraer átvételére

A katonai divízió megmaradna Brazíliának, a Boeing pedig a többségi tulajdonában álló új közös cégbe vinné az Embraer-utasszállítók gyártását.

A321P2F: Megvan az indító ügyfél, tíz gépet alakít át az EFW

Az A321P2F akár 27,9 tonna áru szállítására lesz képes 2300 tengeri mérföld (4260km) távolságra fő fedélzetén 14 palettát, az alsó csomagterekben pedig akár 10 konténert tud szállítani.

Újabb egy évet csúszik a kínai C919-es

Az új fejlesztésű kínai utasszállító forgalomba állítása három év múlva, 2021-ben várható.

Boeing: Megvan a 737 MAX 10 végleges konfigurációja

Az amerikai repülőgépgyártó véglegesítette a 737 MAX család legnagyobb befogadóképességű változatának konfigurációját, a Boeing vizsgálja a 737-es gyártósor kapacitásainak emelését.

Műszaki problémát találtak a 777X teszthajtóművében

Egy részegységet cserélni kell az új generációs 777-esre kifejlesztett hajtóműben, a tesztrepülését ezért elhalasztották, de a program nem lesz késésben a General Electric szerint.

Nagyobb szárnyvégek lesznek az A350-eseken

Valóban új, nagyobb wingleteket kap az A350-es, és a hamarosan forgalomba álló hosszabb változat teljesítménye a tesztek alapján felülmúlja a várakozásokat.

Airbus: újabb vevők jöhetnek az A380-ra, több keskenytörzsű készülhet

Az Airbus várakozásai szerint az Emirates-szel kötött újabb A380-as üzlet után újabb légitársaságok jelentkeznek majd a gépért. Emellett a keskenytörzsű gyártósorokból az eddigi terveknél is több gépet facsarnának ki.

Elkészült a MAX-család legkisebb tagja

A Boeing 737 MAX 7 prototípusa melynek összeszerelését 2017 novemberében kezdte meg a gyártó ma gördült ki ünnepélyesen a rentoni gyártósorról.

Az ATR sem fejleszt 100 utasos turbólégcsavarost

A száz férőhelyes ATR kifejlesztése nem kivitelezhető egyszerűen az ATR72-es megnyújtásával, az Airbus nem invesztál a programba és már az olasz Leonardo új vezetése is letett a programról.

Megvalósulhat a még nagyobb Airbus A321neo

Lényegében elismerte az Airbus, hogy gondolkodik az A321neo törzshosszabbításán, de az biztos, hogy az új ajtókiosztással a jelenleginél tízzel több, 250 utas is elférhet a típusban.

Felszállt az első Airbus A321LR

Az A321neo hosszú hatótávú változata 2018. január 31-én délelőtt 11 órakor szállt fel a hamburgi Airbus üzemből első tesztrepülésére, melyet mintegy két és fél órásra tervezett az európai gyártó.

Jöhetnek még meglepetések a Boeing-Bombardier vitában

Több fórumhoz is fordulhat a Boeing, miután elmeszelték a panaszát a Bombardier ellen, de vélhetően kevés az esélye a háború megnyerésére.

Egyelőre nem lesz új turbólégcsavaros Embraer

A brazil gyártó egyelőre nem vág bele egy új, turbólégcsavaros utasszállító típus gyártásába, figyelmüket az E2-család kereskedelmi forgalombaállítására és a típus eladására akarják koncentrálni.

Nyert a Bombardier, nem lesz büntetővám

Megnyerte a Bombardier azt a vitát, amelyet még a Boeing kezdeményezett, és amelynek tétje, hogy kivetnek-e 300 százalékos büntetővámot a CSeriesekre az Egyesült Államokban.

Légiközlekedési állások, képzések

Járatkiszolgálás felelős

Menzies Aviation (Hungary) Kft.

Raktáros – Heinemann Duty Free

Magyar Duty-Free Kft.

Műszaki eszközkezelő/gépjárművezető

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Licensed B1 Aircraft Mechanic(s)

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőgép-szerelő gyakornok

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Eladó – Heinemann Duty Free

Magyar Duty-Free Kft.

Repülőgép szerelő

Jet-Stream Kft.

ANS technikai rendszerfelügyelő

HungaroControl Zrt.

Licensed B1 Aircraft Mechanic For Line Maintenance

Lufthansa Technik Budapest Kft.

ATM rendszergazda

HungaroControl Zrt.

Légiáru és poggyászkezelő

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Terminál asszisztens

Budapest Airport Zrt.

Repülőtéri utaskiszolgáló ügyintéző

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Repülőgép-fedélzeti takarító

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Keresd az AIRportal.hu-t az Instagramon!