Repülőgépgyártók, légiipar, repülőgép-karbantartás

Repülőgépgyártók, légiipar, repülőgép-karbantartás (MRO) hírei: Új típusok, új technológiák, innováció. Airbus, Boeing, Bombardier, Embraer és az összes nagy gyártó, hajtóműgyártó, légiipari beszállítói lánc, repülőgép-karbantartás hírei.

Az amerikai közlekedési tárca vizsgálatot rendelt el az FAA-nél

A minisztérium azt vizsgálja: megfelelőek voltak-e a 737 MAX gépek biztonsági rendszerei, és megalapozottan adták-e ki rájuk a kereskedelmi forgalomba álláshoz szükséges engedélyeket.

Csendben, zárt hangárajtók mögött mutatta be a 777X prototípusát a Boeing

Az ünnepélyes bemutató elmaradt, zárt hangárajtók mögött, csendben, a dolgozók körében zajlott az egyébként repüléstörténeti fontosságú esemény.

Egyre több ország tiltja ki légteréből a Boeing 737 MAX-eket

Kedden este az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség is bejelentette, hogy közép-európai idő szerint este 8-tól (UTC 19:00) nem repülhetnek a Boeing 737 MAX-ek Európa légterében.

Heteken belül frissítést ad ki a 737 MAX-ek szoftverére a Boeing

Frissítést hajt végre a Boeing a 737 MAX repülőgépek repülésirányítási szoftverein az amerikai gyártó a tervek szerint áprilisig, miután az USA Szövetségi Légügyi Hivatala kilátásba helyezte, hogy elrendeli a változtatásokat a típuson. Kedden délután az Egyesült Királyság kitiltotta légteréből a típust.

Ilyen se volt még: két hónap után mínusz száz gépnél tart...

Ha valakinek, akkor az Airbusnak most nagyon fáj, hogy az Etihad megszabadította őket egy halom repülőgéptől, két hónap után ugyanis az európai gyártó mínusz száz gép eladásánál tart.

Elhalasztotta a 777-9X hivatalos bemutatóját a Boeing

Törölte az amerikai repülőgépgyártó a Boeing 777-9X új generációs szélestörzsű repülőgép március 13-ra tervezett hivatalos bemutatóját, az Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX repülőgépének március 10-i katasztrófája miatt.

A Qatar vezére szerint fölösleges lenne a Boeing 797-es

Akbar Al-Baker úgy véli, rossz döntés volna a közepes méretű új Boeing, szerinte inkább a 787-esből kellene egy könnyebb változat, egyébként az A350-es újabb törzshosszabbítása sem tetszene neki.

Új munkát adna az Airbus az A380-ason dolgozóknak

Több mint háromezer alkalmazott kaphat új feladatot az óriásgép gyártásának bezárásával. Eközben a német állam már vizsgálja, miként szerezheti vissza az A380-as kifejlesztésére adott kölcsönből hátralévő 600 millió eurót.

Csak az ötödik MSz-21-es kap orosz hajtóműveket

Így próbál meg az orosz gyártó lefaragni a nyugati hajtóműves változat csúszásából.

Tesztelték a legújabb Rolls-Royce hajtómű első elemeit

Sikeresen vizsgázott a Rolls-Royce legújabb fejlesztésű, UltraFan elnevezésű hajtóművének ventilátorfokozata az első teszteken.

Pilótaképző akadémiát nyit az Airbus

A saját oktatási központot a gyártó szimulátorokkal és kisgépekkel is ellátja, válaszul a következő 20 évben várható légitársasági igényekre.

Március 13-án mutatja be a 777X prototípusát a Boeing

A Boeing bejelentette, hogy 2019. március 13-án mutatja be hivatalosan a Boeing 777X prototípusát Everettben.

Elővehetik az A350-es megnyújtásának tervét

Egyes vélekedések szerint az Airbus az A380-as gyártásának befejezésével újból elgondolkodhat a még hosszabb A350-esen, amely a fejlesztés alatt álló legújabb Rolls-Royce hajtóművekkel 2025 körül állhatna szolgálatba.

Kínában is gyártana A330neókat az Airbus

Kínában is gyártana A330neókat az Airbus, hogy kedvezőbb helyzetbe kerüljön a helyi légitársaságoknál.

Ötven éve szállt fel először a Concorde

Pontosan ötven éve, 1969 március 2-án teljesítette szűzrepülését a francia-angol kooperációban gyártott Concorde első prototípusa.

Nem ad ajánlatot a Rolls Royce a Boeingnek az NMA-gépek hajtóművére

Nem ad be ajánlatot a Boeingnek a Rolls Royce az új, közepes méretű (NMA) repülőgéphez, de mással társulva szívesen részt venne a projektben.

Még mindig késésben van a CFM a 737 MAX-ok hajtóműveivel

Továbbra is küzd a szükséges mennyiségű szerkezetek leszállításával a francia-amerikai gyártó, mert nem tud lépést tartani a Boeing összeszerelési ütemének növekedésével.

Bürokráciacsökkentést tervez az Airbus új vezetője

A menedzsment átalakítását és csökkentését tervezi Guillaume Faury, az Airbus áprilisban hivatalba lépő új vezetője, amellyel hatékonyabbá és gyorsabbá tenné a döntéshozatalt.

Jóváhagyták a Boeing-megállapodást az Embraer részvényesei

Az új vegyesvállalat részvényeinek 80%-át a Boeing, 20%-át az Embraer birtokolja majd.

Megkezdte a megrendelések begyűjtését az Airbus az A321XLR-re

Amíg a Boeing kivár a 757-es utódjával kapcsolatos döntéssel, addig az Airbus előre menekült, és elkezdte begyűjteni a megrendeléseket az A321XLR típusra.

Kitiltja a halon oltóanyagot a repülőgépek fedélzetéről az EASA

Az EASA legújabb rendelete alapján a következő évektől üzembe álló repülőgépek fedélzetén már nem használhatnak halonnal oltó berendezéseket.

Tízmilliárd rubel plusz forrást kap az MSz-21 programja

Négyszázharminc milliárd rubel (körülbelül 1800 milliárd forint) alatt biztosan nem áll meg az új orosz utasszállító típus teljes fejlesztési költsége, és még az sem biztos, hogy 2020-ban sor kerülhet a forgalomba állításra.

Jelentős veszteséggel zárt a Bombardier kereskedelmi gépes részlege

Jelentős, a tavalyi évit messze meghaladó veszteséggel zárta a 2018-as pénzügyi évet a Bombardier kereskedelmi gépeket gyártó részlege, a bizjet üzlet azonban a tavalyinál nagyobb nyereséggel üzemelt.

2025 körül jöhet az ‘A350neo’ a Rolls-Royce legújabb Ultrafan hajtóművével

Az "A350neo" lehet az első kereskedelmi típus, amelyen alkalmazzák a Rolls-Royce jelenleg fejlesztés alatt álló, a Trent XWB-nél is üzemanyag-takarékosabb Ultrafan hajtóműveit.

Harminc százalékkal nőtt az Airbus adózott nyeresége

Pénzügyileg jó évet zárt az Airbus 2018-ban, mivel a gépátadások számát sikerült növelni, a bevételek és szépen alakultak, az adózott eredmény 30 százalékkal nőtt a 2017-es évihez képest.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »