Ismét repülhetnek az Európai Unió területén az indonéz légitársaságok, miután a közösség frissített listájában már nem mint fekete bárány szerepel az ország.

Az unió hivatalos lapján elérhető közlemény szerint Violeta Bulc közlekedési biztos azt mondta, a távol-keleti ország nagyon sokat tett a légitársaságok biztonsági szintjének emelése érdekében, a fejlődés szemmel látható, és már megfelelnek az unió elvárásainak, ezért levették az országban regisztrált légitársaságokat a fekete listáról.

Az unió még 2007-ben tiltotta ki az indonéz légitársaságokat a légtérből a nem megfelelő biztonsági szint miatt. Bár az elmúlt években egyedi esetekben 7 légitársaságnak engedélyt adtak a berepülésre, általánosságban csak most nyílik lehetőség a többi cég számára az unió országaiba való berepülés.

Az indonéz Lion Group egyik ATR 72-ese.

A listán jelenleg 119 légitársaság szerepel, többségük, 15 ország 114 légitársasága azért nem repülhet, mert ezen légitársaságokat nem felügyeli a bejegyzés szerinti országban közlekedésbiztonsági hatóság. Ezek között általában fekete-afrikai, illetve távol-keleti fejlődő országok (köztük Észak-Korea) szerepel.

Emellett az európai áramlásszervezésért is felelős EUROCONTROL egy új eszközt mutatott be, amelynek segítségével a várakozások szerint tovább javítható az európai légiközlekedés biztonsága. Az új „csodafegyver” egy olyan figyelmeztető rendszer, amely automatikusan riasztást küld a légiforgalmi irányító szolgálatnak, ha egy az unió légterébe lépő légijármű az előírásokat megszegve nem kért előzetes berepülési engedélyt. Mint emlékeztettek, 2016 novembere óta minden Európán kívüli légijárműnek kötelező úgynevezett harmadik országbeli jóváhagyást (TCO) kérnie, csak ezzel repülhet be az unió légterébe.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.