Balesetet szenvedett a svájci Ju-Air HB-HOT lajstromjelű, Junkers Ju-52 típusú oldtimer repülőgépe a svájci Alpokban. Az oldtimer repülőgép egy nosztalgia/sétarepülést hajtott végre 17 utassal és 3 fős személyzettel a fedélzetén, a balesetet nem élte túl senki.

A most balesetet szenvedett repülőgép 2014-ben. (Fotó: AIRportal.hu)

A Ju-Air HB-HOT lajstromjelű Junkers Ju-52-es „Tante Ju” oldtimer repülőgépe Locarno-ból tartott a svájci Dübendorfba, de a Piz Segnas csúcs közelében eddig ismeretlen okok miatt 2540 méteres magasságban a hegycsúcs nyugati irányú hegyoldalának ütközött szombaton késő délután.

A helyi hatóságok megerősítették, hogy baleset történt, kutató- és mentőcsapatokat, helikoptereket küldtek a helyszínre, majd később lokalizálták a repülőgép roncsait, de túlélőt, a fedélzeten tartózkodó 17 utas és háromfős személyzet közül nem találtak.

A repülőgép fedélzetén nem volt repülési adatokat rögzítő készülék („feketedoboz”). A baleset egy szemtanúja azt állítja, hogy a repülőgép nagy sebességgel, csaknem függőlegesen zuhant a hegyoldalnak.

Augusztus 6-i közlés szerint egy szemtanú, aki korábban katonai pilóta volt, látta a repülőgépet körülbelül 10 perccel a baleset bekövetkezése előtt. A repülőgép egy bal fordulót hajtott végre, de hirtelen a normálisnál jobban bedőlt barra, majd az orrával a föld felé vette az irányt, de a repülőgépet ezt követően sikerült hamar stabilizálni és folytatta a repülést. A szemtanú szerint ez az első jele lehetett egy komoly problémának a repülőgép kormányszerveivel, irányítási rendszerével kapcsolatban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaság közölte, hogy a balesetet megelőzően a személyzet nem adott le semmilyen vészjelzést. A becsapódást követően nem keletkezett tűz.

A repülőgépet két tapasztalt, korábban katonai és utasszállító repülőgép pilóta vezette, a kapitánynak 900, az első tisztnek 250 repült órája volt a Ju-52-es típuson.

A HB-HOT lajstromjelű repülőgépet 1939-ben gyártották, kezdetekben a Swiss Air Force flottájában szolgált. Az oltimer repülőgépek felújítását és üzemeltetését végző Ju-Air légitársaság 1982 óta üzemelteti a repülőgépet, nagyrészt séta- és nosztalgiarepüléseket hajtottak végre a csaknem 80 éves „Tante Ju” becenevű háromhajtóművessel. A repülőgép bázisa a svájci Dübendorf repülőterén volt Zürich közelében, most is oda tartott volna.

A balesetet szenvedett, 79 éves repülőgép egy volt a még meglévő, hét darab repülőképes példány közül a Junkers Ju-52-es „Tante Ju” típusból.

Az érintett Ju-Air légitársaság felfüggesztette működését, nem látogatható a kezelésükben működő múzeum sem.