A Russia Today információi szerint az orosz nemzeti légitársaság a fapados légitársaságok piacára való bevonulását tervezi, méghozzá egy új, low-cost modellben működő légifuvarozó alapításával a 2014-es évben.

Bár az üzleti terv eddig igencsak gyerekcipőben jár, azonban az már biztos, hogy az ez idáig Loukostera néven emlegetett új fapados cég 20-40%-kal olcsóbb jegyeket kínál majd a hagyományos légitársaságoknál. A légitársaság bázisa a moszkvai Seremetyevo vagy a Vnukovo repülőtér lehet, jelenleg mindkettő Aeroflot bázisrepülőtér.

Az Aeroflot igazgatótanácsa felismerte az igényt egy low-cost légifuvarozóra. Ez az új vállalkozás teljesen elkülönülne az Aeroflottól, mint zászlóshajótól, valamint külön gazdasági egységként üzemelne a Kommersant riportja szerint.

Az első útvonalak Moszkva és Európa legjövedelmezőbb célállomásai között üzemelnének, majd később helyi és regionális célpontok indítása is megtörténne.

Vitaly Saveliev, az Aeroflot ügyvezető igazgatója még májusban nyilatkozta, hogy a Loukostera közepes hatótávolságú repülőgépeket állít majd szolgálatba, úgy, mint az Airbus A320 vagy a Boeing 737.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egy, az új légitársaság által repült London-Moszkva útvonalhoz néhány változtatás szükséges a mostani szabályozás terén, amelyet Maxim Sokolov orosz közlekedésügyi miniszter jóváhagyott.

A légügyi szabályozásokban olyan módosításokra van szükség, melyek engedélyezik a vissza nem téritendő jegyek értékesítését és a jegyárba foglalt fedélzeti ellátás nélküli járatok üzemeltetését.

Új fapados légitársaság, új fapados repülőtér?

Moszkva három nagy, nemzetközi repülőtérrel rendelkezik, ezek közül az orosz nemzeti légitársaság a Seremetyevo repülőtérről indít járatokat, míg a Vnukovo és Domogyedovo repülőtérről a Rossiya flottája üzemelteti az Aeroflot útvonalait.

Az orosz kormányzat több milliárd dollárt költött a három repülőtér modernizálására, valamint felkészültek a 2016-ban megkezdődő privatizációs folyamatokra. A futópálya-kapacitás ezeken a reptereken azonban igen komoly korlátokat jelenthet az új légitársaságokkal történő bővítés esetén.

Dimitrij Medvegyev orosz kormányfő javasolta, hogy Moszkva központjától 100 km-re, Vnukovo repülőtérről 67 km-re hozzanak létre egy új repülőteret, mely iránt a Vnukovo repülőtér befektetői is érdeklődnek.

A miniszterelnök elképzelése szerint a Yermolino városánál létrehozandó új repülőtér egyfajta bázisként szolgálhatna a low-cost légitársaságok számára, valamint az orosz UTair számára is alkalom adódna, hogy ezt a helyszínt használják olcsó járataik kiindulópontjaként.

Kuluga régió polgármestere, Anatoly Artamonov elmondta, hogy az új repülőtér áruszállításra is használható lehetne, mellyel a három nagy moszkvai repülőtér kerülhetne tehermentesítésre. Ennek érdekében a régió egy 926 millió dolláros befeketetést igényelne, hogy az új komplexum egy cargoközponttá fejlődhessen.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!