Tom Enders Airbus-vezér szerint a tervezettnél gyorsabban haladnak a hatósági eljárásokkal, így már nyárra véglegessé válhat a Bombardier C Series-típuscsalád gyártására és értékesítésére létrehozandó vegyesvállalat megalapítása.

Úgy látja az európai repülőgépgyártó holding, az Airbus vezetője, hogy nagyon jó ütemben zajlik a hatósági jóváhagyás a Bombardier C Series-típuscsalád átvételére alapítandó vegyesvállalat esetében. Az aero.de cikke szerint Tom Enders szerdán Amszterdamban elmondta, hogy akár hamarosan, az idei év közepére pecsét kerülhet minden papírra. Ezzel megerősítette az erről szóló, közelmúltbeli piaci értesülést.

Egyre közelebb a kanadai típuscsalád “airbusosítása” (Fotó: Airbus)

Mint arról beszámoltunk, a két gyártó tavaly ősszel jelentette be, hogy az Airbus többségi részesedésével vegyesvállalatot hoznak létre, amely a C Series-család gyártását, értékesítését és műszaki támogatását végzi majd a jövőben. Akkor még arra számítottak, hogy egy évig is eltarthat az ügylet jóváhagyása.

A lépésre vélhetően főként azért került sor, mert a pénzügyi nehézségekkel küzdő Bombardier új gyártmányát büntetővám fenyegette, a Delta 75 darabos C Series-megrendelése után.

A Boeing bepanaszolta az üzletet, az Egyesült Államok illetékes minisztériuma pedig a – független szakértők által is megalapozatlannak tartott – vádakat elfogadva 300 százalékos vámot rótt ki a kanadai gyártmányra. Végül a fellebviteli fórum, a kereskedelmi bizottság eltörölte a vámot, kimondva, hogy megalapozatlan érvekkel állt elő a Boeing.

Az Airbus-Bombardier házasság részeként egyébként már zajlik az európai gyártó Alabama államban lévő üzemében a C Series-gyártósor megvalósításának előkészítése, ez korábbi közlések szerint szintén jól halad.

Az új generációs kanadai típuscsalád átvételével az Airbus hozzájut egy korszerű, kisebb méretű repülőgéptípushoz, amelynek nagyobbik változata akár 160 utas szállítására is képes.

Ezzel pedig a hasonló kategóriában lévő, ám – vélhetően a mérete és kevésbé költséghatékony teljesítménye miatt – sikertelennek mutatkozó saját A319neójának piaci szegmensét újra házon belül tudhatja, bár közlésük szerint úgy tekintenek a C Seriesre, mint ami csupán kiegészíti a termékpalettát.