Március 25-én kezdheti majd meg tényleges működését a Niki Lauda és a Thomas Cook-csoport által közösen, az egykori Air Berlin leányvállaltból kialakított új légitársaság.

Az egykori Formula 1 autóversenyző világbajnok megerősítette, hogy legújabb, szám szerint ötödik légitársasága még ebben a hónapban elindul.

Az egykori Niki/airberlin egyik A320-asa Budapesten (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A korábbi hírekkel ellentétben azonban Lauda nem tudja pontosan, hány repülőgép is áll majd a rendelkezésükre az induláskor, mivel a cég leendő repülőgépeinek egy része jelenleg karbantartás alatt áll és nem tudni, hogy azzal mikorra végeznek a szakemberek.

Azt sem lehet tudni, hogy ilyen jellegű problémák a korábban emlegetett tizenöt Airbus A320-asból pontosan hányat érintenek.

További bizonytalansági tényező, hogy nem tudni a Lufthansa mikor adja át Laudaéknak azt a tizenöt A320-ast, vagy azoknak legalább egy részét, melyekről a két cég között lízingmegállapodás jött létre – írja az ATW Online.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint arról portálunk is beszámolt, a Laudamotion nemrégiben megkapta a kereskedelmi légijármű üzemeltetéshez szükséges engedélyt (AOC) az osztrák hatóságoktól, ezzel együtt pedig egy korábban a Nikinél repült gépet hivatalosan is lajstromba vettek a légitársaság számára.

A menetrenden és az egyéb háttérmunkák elvégzésén a cég szakemberei jelenleg is dolgoznak, hogy az indulásra minden készen álljon. Részletes menetrendet kiadását Niki Lauda a jövő hétre ígérte.

Az új légitársaságnak a járatok kihasználtságával kevesebb gondja lesz, ugyanis a Thomas Cook-csoport alá tartozó Condor már több, Németországból a népszerű spanyol nyaralóhelyekre közlekedő járatát tölti majd fel a cégnek, székkontingenseket vásárolva azok ülőhely kínálatából.

Emellett szintén a Condoron keresztül, már negyvenezer egyéni foglalást is elkönyvelhetett jövőbeli járataira Niki Lauda új cége. A Laudamotion a 2018-as nyári menetrend idején  kilenc úti cél irányába kínál majd összesen 150,000 ülőhelyet Svájcból is.