Késéssel ugyan, de még ebben az évben átveszi első Airbus A350-1000-esét a típus indító légitársasága, a Qatar Airways.

Akbar Al Baker, a katari légitársaság vezérigazgatója még januárban árulta el újságíróknak, hogy idén nyár helyett csak októberben tudja átvenni az első A350-1000-est, de indokot akkor nem mondott sem ő, sem pedig Toulouse. A gyártó az ATW Online szerint meggyőzte Al Bakert, hogy még ebben az évben megkapja az első 1000-es variánsát annak az A350-esnek, amelynek szintén a Qatar volt az indító légitársasága.

Al Baker sajtótájékoztatón azt mondta, a gép most már a jóváhagyási fázisban van, és bár késve, de még ebben az évben megérkezhet a Perzsa-öbölbe.

Az Airbus valószínűleg azért is győzte meg az éles nyelvéről híres Qatar vezért, mert késői leszállítás és minőségi hibák miatt négy A350-900-astól korábban már elállt. Al Baker azt mondta, hogy mind az A350-es, mind az A320neo lassú leszállítása a Qatar növekedési terveit ássa alá.

A korábbi hetek diplomáciai viszálya miatt kialakult részbeni légtérzár, és a kényszerű járatbeszünetetések viszont egyelőre mindkét félnek kedveztek ebből a szempontból.

Fotó: Airbus Industries

A késések korábbi hírek szerint az egyik beszállító, a Zodiac miatt alakultak ki, ugyanis nem tudtak elegendő kabinberendezést gyártani. Úgy tűnik, hogy az ebből keletkezett késéseket még görgeti maga előtt az Airbus, miközben erre az évre a gyártás felpörgetése volt a cél. A legfrissebb adatok azonban azt mutatják, hogy ebben az évben eddig 36 gépet adtak át, júliusban hat készült el, jövőre a cél a havi 10 A350 átadása.

Az A350-1000 változatra 212 darab megrendelése van az Airbusnak 11 vásárlótól. A háromosztályos elrendezésben 366 utas szállítására képes A350-1000 az európai gyár eddig készült legnagyobb kéthajtóműves típusa. A repülőgépet a Boeing 777-300ER váltótípusának és a Boeing leendő új generációs típusának, a 777-9X riválisának szánják a toulouse-iak.