Június 27-ig kell prezentálniuk ajánlataikat a hajtóműgyártóknak a Boeing új közepes méretű és közepes hatótávolságú repülőgépéhez.

A seattle-i illetőségű, The Air Current portál három jól értesült informátora szerint a Boeing hivatalos ajánlatkérésére (RFP) a június 27-ig kell beadni ajánlatokat a három erre felkért hajtóműgyártónak.

Az amerikai repülőgépgyártó a CFM International, a Pratt & Whitney és a Rolls-Royce cégektől várja az ajánlatokat a Boeing “797”-esként is emlegetett új, a piac közepét megcélzó, ún. NMA (New Mid-Market Airplane) típushoz.

A Pratt & Whitney Geared Turbofan hajtóműve. (Fotó: AIRportal.hu)

A típus az eddigi nem hivatalos információk szerint két változatban készül majd, a kisebb “NMA-6X” 228 utas szállítására lesz képes 5000 tengeri mérföldes hatótávval, a nagyobbik “NMA-7X” kétosztályos elrendezésben 267 utast szállíthat, de 800 tengeri mérfölddel kisebb hatótávval.

A három hajtóműgyártónak 45 ezer font tolóerejű hajtóművekre kell beadnia ajánlatot, melyek legalább 25%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint az előd 757-es típus erőforrásai.

A Boeing természetesen nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni az információkat, mindössze annyit szögeztek le, hogy az új típus koncepcionális tervezésével, a pici lehetőségek feltérképezésével és egy erős üzleti terv elkészítésével jól haladnak.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a hajtóműgyártók közül mikor választ győztest a Boeing és az sem ismert még, hogy csak egy, vagy két gyártó terméke is rendelhető lesz-e majd az új típushoz. Állítólag a hagyományoktól eltérően a Boeing jóval a repülőgép fejlesztési programjának hivatalos bejelentése előtt ki akarja hirdetni, hogy mely hajtómű(vek) lesz(nek) rendelhető(k) az NMA-típushoz. (A Dreamliner esetében a gyártó szinte közvetlenül (napokkal-hetekkel) a program hivatalos indulása és az első megrendelés beérkezése előtt jelentette be a hajtómű opciókat.)

Az egyetlen hitelesnek tekinthető, gyártói koncepciórajz az NMA típusról. (Grafika: Boeing)

Csak óvatosan az új technológiákkal!

Egy CFM LEAP hajtómű. (Fotó: AIRportal.hu)

Dennis Muilenburg Boeing-főnök korábbi nyilatkozata szerint az amerikai gyártó az NMA típus esetében csökkenteni akarja a hajtómű esetleges gyerekbetegségeiből adódó kockázatokat és a kezdeti beruházás mértékét.

Tanulva az elmúlt időszakból, minél inkább be akarják biztosítani, hogy a beszállítók ne csússzanak meg a teljesítéssel. Emiatt a Boeing azt várja el, hogy az NMA-hajtómű a meglévő technológiai alapokon készüljön, azokat némileg “újracsomagolva”.

A hajtóműgyártók helyzetét – mindhárom megnevezett cég jelenlegi súlyos problémái és kihívásai mellett – nehezíti az is, hogy
míg a Boeing 4-5 ezer példányra prognosztizál keresletet az NMA típusból, a hajtóműgyártók előrejelzései ennél pesszimistábbak, mindössze 2-3 ezer közé becsülik a keresletet.

Ismert, hogy a Rolls-Royce a Dreamlinerek Trent 1000-es hajtóműveinek nagyon komoly műszaki problémáinak megoldásával küzd, valamint leépítésekre is kényszerült. A Pratt & Whitney többek közt az A320neo családhoz gyártott áttételes hajtómű gyermekbetegségei, annak vártnál lassabb megoldása, valamint az új generációs hajtóművek lassabb gyártása és alkatrészellátása miatt van kutyaszorítóban. A CFM International pedig a Boeing 737 MAX és az Airbus A320neo típusokhoz készülő LEAP hajtómű-változatok gyártásában küzd kapacitásgondokkal és technológiai kihívásokkal.

Egy Rolls-Royce Trent hajtómű. (Fotó: AIRportal.hu)

A Boeing számára előnyös lenne, ha a típushoz két hajtóműgyártó termékéből is lehetne választani, azonban a hajtóműgyártók nyilvánvaló érdeke, hogy egyedüliként – versenytárs nélkül – kínálhassák terméküket a leendő NMA-vásárlóknak, főleg, ha a pesszimistább keresleti számok igazolódnak be.

A The Air Current portál információi szerint a Rolls-Royce készül a legambiciózusabb  ajánlattal. A brit gyártó egy teljesen új áttételes UltraFan tervvel rukkolna elő az NMA-típushoz, de mivel ez a hajtómű számos új technológiát vonultatna fel, ez aligha lesz kész 2025-ig, a Boeing állítólag kőbe vésett forgalomba állítási céldátumáig. A Rolls kommentárja szerint a repülőgépgyártó által meghatározott határidőnek megfelelő technológiai megoldást ajánlanak majd.

A GE és a Safran konzorciuma, a CFM International, egy hibrid technológiával készül választ adni a Boeing kihívására, a 777X leendő – GE9X – hajtóművének és a 737 MAX-ek LEAP erőforrásainak technológiáit ötvöznék az NMA-hoz.

A Pratt & Whitney a rivális Airbus A321neóhoz gyártott PW1100G típusú hajtómű megnövelt változatával száll versenybe a nem hivatalos információk szerint.

Az NMA típusról számos egyéb érdekes részletre is fény derül korábbi cikkeinkből!

Forrás: CFM