Még tovább növelné az Airbus az A321LR-ek hatótávját, hogy konkurenciát állítson a még csak papíron (sem) létező Boeing 797-esnek. A cél, hogy az észak-amerikai légitársaságok ezt válasszák a 797-es helyett.

A Reuters iparági forrásaira hivatkozva írt arról, hogy Toulouse tanulmányozza egy A321XLR néven emlegetett, még hosszabb távolság repülésére alkalmas típus kifejlesztését a mostani A321LR alapjain. Tenné ezt azért, hogy az észak-amerikai vevőket elcsábítsa az egyelőre még papíron sem létező 757-es utódtól, amelyet egyelőre 797 néven emlegetnek.

Forrás: Airbus

Az eddigi információk szerint az új variánsban nagyobb helyet biztosítanának az üzemanyagnak, bár az egyelőre nem világos, hogy ezt az utaskapacitás rovására tennék-e, vagy növelnék a maximális felszállótömeget, amely nagyobb módosításokat vonna maga után – a végleges konfigurációról vélhetően még a gyártó sem döntött.

Az Airbus egyik szóvivője a hírügynökségnek nem kommentálta az értesülést.

Az Airbus célja az A321XLR-rel az lehet, hogy még inkább biztosítsa piacvezető helyét a szegmensben, valamint megnehezítse a Boeing helyzetét abban a tekintetben, hogy a 797 néven emlegetett NMA-típus létjogosultságát és annak költséges kifejlesztését le tudják nyomni a befektetők torkán.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Airbus korábban megszellőztette, hogy növelnék az A321neo befogadóképességét, majd egy A321neo-plus és plus-plus változaton dolgoztak (hosszabb törzs, erősebb hajtóművek és futóművek, új generációs, kompozit szárnyak), de később közölték, hogy felfüggesztették a tervezést a Pratt-hajtóművek problémái miatt.

Ezek szerint azonban az Airbus A321LR nem volt elég vonzó az amerikai légitársaságoknak, a források szerint őket akarja meggyőzni az európai gyártó, hogy a transzatlanti járatokra alkalmas volna ez a típusváltozat.

Az A321LR nemrég rekordot állított be azzal, hogy 11 órát töltött a levegőben: a Seychelles szigetekről közbenső leszállás nélkül repült el a dél-franciaországi Toulouse-ba. A 4100 tengeri mérföldes (7600 kilométeres) távon repülve a fedélzeten az öt fős berepülő személyzeten és tizenegy mérnökön kívül 162 utasnak megfelelő teher is volt.

A 97 tonna maximális felszálló tömegű A321LR január végén teljesítette szűzrepülését, nem sokkal később pedig Párizsból New Yorkba repült, az utat 8 óra 44 perc alatt teljesítette. Az LR változat kétosztályos kabinelrendezésben 206 utast tud vinni, hatótávolsága 4000 tengeri mérföld (7400 kilométer).

A Boeing a 757-es utódját úgy tervezi meg, hogy 5000 mérföldes, vagyis az Airbus-énál nagyobb hatótávolság mellett 225-270 utas szállítására legyen alkalmas. A Boeing eddigi nyilatkozatai szerint egy kisebb szélestörzsű, két törzshosszban készítendő repülőgép tervein dolgoznak, amely azonban a keskenytörzsűekhez hasonló cargo kapacitással rendelkezne.

Az Airbus vélhetően a hatótáv-különbség miatt döntött az A321LR esetleges továbbfejlesztése mellett, mivel így a fő adatokban jobb ajánlatot tud majd adni, mint a Boeing. Az Airbus mellett szól még, hogy általában olcsóbb, mint a Boeing, de az üzemelési körülmények és az üzemeltetés költsége több faktoron múlik, amely légitársaságonként eltérő lehet.