A Boeing átadta az első 777-200LR típusú repülőgépet az Iraqi Airways számára, megújítva ezzel az együttműködést a repülőgépgyár és az Iraki Köztársaság között – írja az aviatime.com.

A repülőgép a Bagdadi Nemzetközi Repülőtéren landolt, ahol a hagyományos vízsugaras köszöntés sem maradhatott el. A különleges eseményen részt vett Hadi al-Ameri, iraki közlekedési miniszter, és Steve Beecroft amerikai nagykövet is.

„Újjáépítjük az országunk légi közlekedését, és a Boeing 777-200LR nagy segítségünkre lesz a hosszú távú járataink fejlesztésében,” – mondta al-Ameri. „Ez a repülőgép bizonyítottan képes összekötni a világ bármely két városát megszakítás nélkül, ráadásul mindezt a maximális szállítható árumennyiség mellett. Páratlan hatékonysága miatt a 777-200LR stratégiai fontosságú a flotta számára”

A 777-es család egyik legújabb tagjaként, a 777-200LR több utast és árut képes messzebbre szállítani, mint manapság bármely más utasszállító gép. A 777-200LR teljes áruterhelés mellett is repülhet azokon az útvonalakon, ahol más repülőgépek számára ez nem lehetséges. Ez a képesség az üzemeltetők számára lehetővé teszi, hogy azonos létszámú utasokkal messzebb repülhessen, és emellett a rendkívül jövedelmező kiegészítő áruszállításról se kelljen lemondania. A 777-200LR szolgál alapjául a Boeing 777F-nek is, amely a világ legnagyobb kéthajtóműves teherszállító repülőgépe.

Az Iraki Köztársaságnak egyúttal 30db Next-Generation 737-esre, illetve 10db 787-es Dreamlinerre is van megrendelése. Előbbiek közül az első a tervek szerint 2013 év közepén érkezik.

„Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk az új kezdetnek, amit az iraki légi közlekedési ágazat megújítása jelent, és nagyra értékeljük az Iraki Köztársaság Boeing termékekbe vetett bizalmát”, – mondta Marty Bentrott, a Boeing repülőgépgyár értékesítési alelnöke a Közel-Keleti, Oroszországi és Közép-Ázsiai régióban. „Bízunk benne, hogy a jövőben tovább erősíthetjük az együttműködést az Iraki Köztársasággal.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az Iraqi Airways hamarosan szolgálatba álló gépei:

Airbus A320-214 c/n5290 YI-…
Airbus A330-200 c/n1339 YI-AQY
Boeing 777-29MLR c/n40993 YI-AQZ

Az Iraqi Airways gőzerővel dolgozik menetrend szerinti járatainak újraszervezésén az Európai Unió felé. A tervek szerint a légitársaság leendő célállomásai között szerepel Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság is. Erre a célra több, köztük széles törzsű, repülőgépet is szolgálatba állít a légitársaság, melyek között a fent említett Boeing 777-200LR is helyet kap majd.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!