Mégis kevesebbet kaphatott az állam a Budapest Airportért
MTI, Gazdasági Rádió, 2011. december 21. 16:37

A Legfőbb Ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján, amelyet korábban elutasított a Fővárosi Főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség feljelentést elutasító határozatát részben hatályon kívül helyezték, és a feljelentés egyik pontja kapcsán elrendelték a nyomozást. Budai Gyula október 6-án jelentette be, hogy feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Akkor azt közölte, hogy vizsgálata szerint a BA „hibás privatizációja” – az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya – miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró kár érte. A feljelentést ugyanakkor a Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította.

A Legfőbb Ügyészség mostani határozata szerint ugyanakkor mégis a „hűtlen kezelés bűntettének gyanúját kelti” Budai Gyula feljelentésének egyik pontja. Ez arról szól, hogy noha a Budapest Airport Zrt. a szerződéses kötelezettsége ellenére a 2006-2007 években összesen több mint 46 millió euróval, 2008 és 2010 között pedig összesen 39 millió euróval kevesebb összeget fordított specifikus kötelezettségvállalások teljesítésére, ezen összegeket sem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére nem fizették meg, sem a bankgarancia lehívására nem került sor, hanem ehelyett a felek között a kötelezettségek átütemezéséről jött létre megállapodás. A Legfőbb Ügyészség ezért a feljelentés e része tekintetében elrendelte a nyomozást.

forrás: gazdasagiradio.hu

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!