Több belföldi járatát megszünteti Görögországban a Ryanair, bezárja a krétai Haniá repterén lévő bázisát is. Az indok: két repülőgépét a német piacra helyezi át, ahol jobb bevételeket és kihasználtságot érhet el, leginkább a Laudamotion-együttműködés részeként.

Június elsejétől jelentősen csökkenti kapacitásait a görög belföldi piacon a Ryanair – írja az aerotelegraph.com portál. A megszüntetett járatokon kívül az ír fapados óriás bezárja a Kréta nyugati részén, Haniában működő bázisát is.

A belföldi Ryan-hálózatból csak az Athén és Míkonosz, Szantoríni, illetve Szaloniki közötti járatok maradnak meg, de természetesen a nemzetközi útvonalait Görögországba megtartja a légitársaság.

Kivéve a haniái bázis bezárása miatt a katowicei, velence-trevisói, memmingeni és vilniusi járatokat, amelyek tehát szintén megszűnnek.

A Ryanair egyik Boeing 737-800-asa (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A Ryanair kelet-mediterrán térségért felelős vezetője, Nikolaosz Lardisz elmondta: sajnos a görög repterek díjkedvezménye csak a nemzetközi járatokra vonatkoznak a nyári szezonban, ezért döntöttek a visszahúzódás mellett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Két Boeing 737-est a görög piacról Németországba vezényelnek, főként a nemrég megkötött Laudamotion-házasság miatt.

Mint megírtuk, Niki Lauda légitársaságát segíti a német piacon a nyári szezonban az ír cég, amely részesedést is vásárolt az Air Berlin csődje után újraindított egykori Nikiből. A portál kérdésére a Ryanair egyik szóvivője megerősítette, hogy erről lesz szó ezen repülőgépek esetében.

Lardisz pedig arról is beszélt, hogy a németországi működéssel egyébként is nagyobb kihasználtságot és bevételt tudnak elérni.

Egyúttal megemlítette, hogy továbbra is készek tárgyalni a tizennégy görög repteret üzemeltető Fraporttal (a frankfurti légikitötőt működtető nagyvállalattal), a további növekedési lehetőségekről. A Fraport azt közölte, hogy „tiszteletben tartják a Ryanair döntését”, és továbbra is stratégiai partnerként tekintenek az ír fapadosra, amely a tizennégyből kilenc reptéren aktív marad.