Megszületett a döntés, távozik a Brussels Airlines vezérigazgatója és pénzügyi igazgatója. Bár nem egyértelmű, mi a szándéka a Lufhansa-holdingnak, a jelek szerint folytatódik a légitársaság integrációja a Eurowings-csoportba, anélkül, hogy leválasztanák az európai járathálózatot.

Belga ikonok a légitársaság különleges festésű repülőgépein (Forrás: Brussels Airlines)

Ülésezett a Brussels Airlines igazgatótanácsa hétfőn, a cég közleménye szerint a Lufthansa-holdinghoz tartozó légitársaság eddigi vezérigazgatója, Bernard Gustin, valamint a pénzügyi igazgató is távozik. Az új vezető a Lufthansa-átvétel óta a cégnél (előtte pedig a holdingnál) dolgozó Christina Förster lesz.

Mint arról beszámoltunk, Belgiumban élesen ellenezték a munkavállalók, hogy átalakítsák, vagy részben Németországba helyezzék a légitársaság működését.

Ehhez csatlakozva a La Libre Belgique című lap beszámolója szerint száz belgiumi vállalat, valamint a szakszervezetek is amellett érveltek, hogy meg kell tartani az egységes légitársaságot, illetve Brüsszelt a cég gyűjtő-elosztó központjának.

Bár a közlemény nem elég egyértelmű, a jelek szerint letett arról a Lufthansa, hogy szétszedje a céget.

Folytatódik a Brussels Airlines integrációja a Eurowings-csoportba, de megőrzi belga jogi személyiségét és tovább növekedhet – szól a tanácskozás után kiadott dokumentum.

Korábban arról érkeztek hírek, hogy a légitársaság átalakításával az európai forgalom átkerülne a Eurowingshez, ezzel lényegében ketté választva a céget. A terv ellen kiállt a most leváltott igazgató.

A közlemény hosszan méltatja az elköszönő vezetőket, és Thorsten Dirk Eurowgins-vezető hangsúlyozza, hogy a Brussels Airlines tapasztalatára nagy mértékben építhet a Lufthansa-holding, különös tekintettel az erős afrikai jelenlétére.

A légitársaság egy ideje egyébként A330/A340-eseket üzemeltet a Eurowingsnek a düsseldorfi reptéren.

A cég tavaly több mint 17 százalékkal növelte utasainak számát, elérve a 9 milliót, de a közlések szerint a pénzügyi eredményein még van mit javítani.

A Lufthansa-holding 2016 decemberében szerezte meg a légitársaságot működtető SN Airholding egészét, miután az addigi 45 százalékos tulajdonán felüli részre lehívta az opciót.