A Malaysia Airlines Boeing 777-es utasszállító repülőgépének csütörtöki lezuhanása miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) folyamatosan kapcsolatban áll a holland hatóságokkal – tájékoztatta Nagy Anna, a tárca szóvivője pénteken az MTI-t.

Éjszaka a holland hatóságok folyamatosan vizsgálták a maláj gép utaslistáját, de még vannak utasok, akiket nem sikerült azonosítani. Hivatalos és végleges tájékoztatást pedig csak akkor adnak, ha mindenkit azonosítottak – közölte Nagy Anna.

Csütörtökön Donyeck megyében 298 emberrel a fedélzetén lezuhant a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe, egyes jelentések szerint rakétatalálat érte.

Holland és ukrán források szerint az utasok között 55 holland, 23 amerikai és négy francia állampolgár volt. A hágai magyar nagykövetség az MTI-t arról tájékoztatta: a holland külügyminisztériumnak nincs információja arról, hogy a gépen magyar utas tartózkodott volna.

A KKM csütörtöki közleményében azt hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy független nemzetközi testület vizsgálja ki a malajziai utasszállító repülőgép tragédiájának körülményeit, és nevezze meg „ennek a gyáva és embertelen tettnek a felelőseit”.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Közölték, mély megdöbbenéssel értesültek a tragédiáról, és őszinte együttérzésükről biztosítják az áldozatok hozzátartozóit.

A KLM légitársaság közleménye

A KLM őszinte részvétét fejezi ki együttműködő partnere, a Malaysia Airlines MH17 / KL4103 kódmegosztásos / Amszterdam-Kuala Lumpur között közlekedő utasszállítót ért szerencsétlenség minden érintettjének. A holland légitársaság folyamatosan tartja a kapcsolatot a maláj légitársaság munkatársaival, az aktualitásokról tájékoztatást nyújt: http://nieuws.klm.com/en/.

Biztonsági okokból a KLM átmenetileg elkerüli a kelet-ukrajnai térséget.

Az érdeklődők a maláj légitársaság sürgősségi telefonszámán, a 0060378841234 kérhetnek tájékoztatást.

Az orosz hadügy cáfolja az ő légierejük érintettségét

Az orosz védelmi minisztérium pénteken cáfolta, hogy az orosz légvédelemnek és légierőnek köze lehetett volna a malajziai légitársaság Boeing 777-es utasszállító repülőgépének kelet-ukrajnai katasztrófájához.

„A különféle rágalmakkal kapcsolatban, amelyek az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek az Ukrajnával határos térségekben való tevékenységével kapcsolatban megjelentek, felelősséggel kijelentjük: július 17-én az Oroszországi Föderáció légvédelmének eszközei az adott körzetben nem tevékenykedtek. Az orosz légierő gépei a Donyeck megyével határos oroszországi területeken nem hajtottak végre repüléseket” – olvasható az orosz védelmi minisztérium sajtóosztályának közleményében, amelyet az Interfax idézett.

Ezeket az értesüléseket teljes mértékben megerősítik az objektív ellenőrzési eszközök – hangsúlyozta a moszkvai sajtóosztály.

„Felhívjuk a nemzetközi közösséget, hogy végezze el a légi szerencsétlenség gondos és a lehető legteljesebben nyilvános vizsgálatát” – hangsúlyozta közleményében az orosz védelmi minisztérium.

A The Wall Street Journal című amerikai lap jelentése szerint az amerikai felderítés megerősítette, hogy a malajziai légitársaság Boeing 777-es, Donyeck felett szerencsétlenül járt utasszállító repülőgépét föld-levegő légvédelmi rakétával lőtték le csütörtökön. Az amerikai titkosszolgálatok egyelőre nem tudják megállapítani, hogy a kelet-ukrajnai konfliktusban részes felek melyike indította el a rakétát.

Utoljára frissítve: 2014.07.18. 11:21

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!