Minden korábbi utasforgalmi rekord megdőlt júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: még sohasem fordult elő, hogy egyetlen hónapban az induló és az érkező utasok száma meghaladta volna az 1 millió háromszázezret. A rekord forgalomhoz nyilvánvalóan hozzájárultak a sportesemények is, így a Budapesten rendezett FINA 2017 úszó- és vízilabda VB valamint a Forma-1-es Magyar Nagydíj is – közölte lapunkkal a Budapest Airport.

Tovább folytatódott a negyven hónapja tartó utasforgalom növekedés a budapesti repülőtéren.

Magyarország legjelentősebb légikikötőjében összesen 1 329 860 utas érkezését illetve indulását regisztrálta a Budapest Airport. Mindez pontosan 15,4 %-kal több, mint tavaly júliusban, pedig az akkori forgalom is már csúcsokat döntött.

A repülőtér üzemeltetőjének közleménye az éves kumulált adatokra nem tér ki, de az AIRportal.hu statisztikái szerint az év első hét hónapjában (január-július) 7 304 842 utas fordult meg a budapesti repülőtéren, mely 927 ezer utassal, százalékban kifejezve pedig 14,5%-kal több, mint az előző év azonos időszakában.

Amint arról korábban beszámoltunk, 2017. júniusában a repülőtér utasforgalma 1 196 611 volt, mely 13,6%-os növekedést jelent az előző év azonos hónapjához képest.

A fel- és leszállások száma ebben a hónapban elérte a 10 097-et, a szállított légi teheráru (cargo) pedig 10 729 tonna volt. A célállomások forgalmának listáját továbbra is London Luton repülőtere vezeti, utána következik Párizs Charles de Gaulle, Amszterdam Schipol, Frankfurt am Main, London Heathrow, Tel Aviv, London Stansted, München, Brüsszel Charleroi és Helsinki.

A forgalom ilyen nagy ütemű növekedéséhez egy sor légitársaság és egy sor új desztináció bekapcsolódása vezetett. A Wizz Air és a Ryanair jelentették a növekedés derékhadát, mind a két diszkont légitársaság forgalom növekedése kétszámjegyű volt. A nyár derekára az Air Canada Rouge heti hatra növelte budapesti járatainak a számát, márpedig jelenleg a torontói repülőtér az egyetlen, amely követlen átszállást jelen Észak-Amerikában számos kanadai és egyesült államokbeli úti célra.

Az idén jelentősen növelte jelenlétét Budapesten az easyJet, amely Lyonnal és Amszterdammal szélesítve a kínálatát immár hét városba repül Magyarországról. Ugyancsak komolyat lépett előre a Qatar Airways, amely ebben a hónapban napi két járatot kínál Dohába és onnan tovább az egész világra kiterjedő járathálózatán keresztül. Ugyancsak fontos fejlemény, hogy visszatért Budapestre a TAP Portugal, amely egyúttal az Azori-szigetekre és Latin-Amerikába is kínál átszállásokat Lisszabonon keresztül. Újdonság az idei járatkínálatban a Flybe brit légitársaság is, amely London Southend repülőterére nyitott járatot Budapestről és ahonnan gyorsvasúttal 45 perc alatt lehet elérni Dél-Londont.