Amíg a világ más, a Boeing 737-200-ast még üzemeltető cégek sorra vonják ki, és cserélik modernebbre a típust, a kanadai Nolinor még lát lehetőséget az üzemeltetésben.

A légitársaság jelenleg a világ legnagyobb, hét példányt számláló 737-200 flottáját üzemelteti, amelyekre most tíz millió kanadai dollárt költenek.

A pénzből a pilótafülke analóg műszereinek helyére modern, folyadékkristályos megjelenítőket, valamint a mai kornak megfelelő számítógépes repülésirányítási rendszereket szerelnek be.

Honeywell and Universal által gyártott berendezés teljesen kiváltja az ötven éves, giroszkópok által működtetett műhorizontot és az analóg sebesség, magasság valamint süllyedésmérőket. 

A C-GTUK lajstromjelű 737-200 átalakított pilótafülkéje (Forrás: Flightglobal)

Emellett új képességgel is gazdagodnak a gépek, képesek lesznek a napjainkban a használt ún. RNAV útvonalak lerepülésére, függetlenül a földi telepítésű rádióadóktól, mivel felszerelik őket az ehhez szükséges FMC-berendezésekkel – írja a FlightGlobal.

A modernizáció végeztével a Nolinor akár további huszonöt évig kereskedelmi forgalomban tudja tartani a flottáját, amelynek átlagéletkora 37 év, de található benne 44 évesnél is öregebb gép.

Ugyanakkor mindegyik 737-200-as még kevesebb, mint ötvenezer fel- és leszállást teljesített, élettartamuk pedig hetvenezer ciklusra van meghatározva.

Illusztráció. (Forrás: Wikimedia Commons)

Az átalakításokat a mississaugai Mid-Canada Mod Center végzi, az első átalakított példány május vége óta meghibásodás mentesen üzemel, a második gépen pedig augusztusban kezdik meg a munkálatokat.

A Nolinor jelenlegi hét gépe mellett további három, a légitársaság által már megvásárolt, később átvételre kerülő példányon is elvégzik majd a módosításokat.

A Nolinor számára az ország távoli, északi régióiban, havas jeges, vagy kavicsos futópályán történő üzemelésre előnyösek az ún. gravel kittel felszerelt 737-200-asok. A megoldásnak köszönhetően a hajtóművekbe nem jutnak be az orrfutó által felvert jégdarabok, kavics, sár, vagy bármilyen más törmelék/FOD.

A kanadai cég szinte az egyetlen a világon, amelyik szolgálatban szeretné tartani az igencsak koros 737-200 típust, amelyből tíz éve még 358 volt repülőképes, mára viszont már csak 77 darab áll szolgálatban az egész világon.

Az egykor magyar lajstromban (HA-LEW) is repülő, utolsó Boeing 737-200-ast is a Nolinor Aviation vásárolta meg.