Indulása után alig néhány héttel máris kapacitásbővítésről kellett döntenie az Air Algerie-nek, a csütörtöki járatokat nagyobb 737-es Boeingekkel repülik.

Az Air Algerie Boeing 737-800-asa Budapesten. A gép az ünnepélyes járatnyitáskor járt Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Air Algerie Boeing 737-800-asa Budapesten. A gép az ünnepélyes járatnyitáskor járt Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu)

A légitársaság vezérképviseletét ellátó Aviareps lapunk megkeresésére közölte: a várakozások feletti volt az elmúlt időszakban a gépek kihasználtsága, ezért a csütörtöki járaton a 600-as helyett nagyobb, 800-as Boeingek érkeznek majd Budapestre Algírból.

A statisztikák szerint algériai és magyar oldalról is aktívan foglalják a járatokat, jelentős az üzleti forgalom, és a business class utasok száma is kedvező: 4-5 százalék körül alakult.

Turisztikai szempontból egyelőre az algériai fél az aktívabb: inkább Algériából érkeznek Magyarországra turisták. Emellett az Aviareps szerint a céges utazások is elindultak az arab országból. Egyelőre a be- és kiutazók aránya 60/40 a beutazók javára.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Attól eltekintve, hogy

a nagyobb, -800-as Boeingre vált a légitársaság a csütörtöki járaton a menetrend változására egyelőre nem kell számítani.

Az Air Algerie első járata szeptember 15-én landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér futópályáján. A menetrend szerint az AH2040-es, számú járat helyi idő szerint 9 órakor indul Algírból és 13 órakor száll le Ferihegyen. A járat egy órás fordulóidőt követően indul vissza Algírba. Az AH2041 számú járat 14 órakor száll fel Budapestről és helyi idő szerint 16 órakor érkezik Algéria fővárosába, a Houari Boumedienne nemzetközi repülőtérre.

Az Air Algerie Algéria nemzeti légitársasága, 1947-ben alapították. A cég flottájában jelenleg 51 darab repülőgép teljesít szolgálatot, köztük 8 darab Airbus A330-200, 3 darab Boeing 767-300, 20 darab Boeing 737-800, 5 darab Boeing 737-600 és 15 darab ATR 72.

Videó: Budapestre érkezett az Air Algerie első járata

Készítette: Berecz Péter, videóblogger, AIRportal.hu