Vagy 41 billió. Forintra átszámolva ennyi pénzt költenek a légitársaságok jövőre csak üzemanyagra, húsz százalékkal többet, mint amennyit idén.

Az adatra a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) jövő évi előrejelzései között bukkantunk, amelyet a genfi konferenciájukon bocsátottak rendelkezésünkre. A száraz adatok között akad pár megdöbbentő is, ezekből szemezgettünk.

Mivel globális piacról van szó a számok nagysága annyira nem meglepő, de megéri belegondolni. Az USA dollárban megadott értékeket direkt átkonvertáltuk magyar forintra, így egy fokkal érzékletesebb az összeg.

RHOOSE, UK. 4th May 2017. Airbus 350-1000 at Cardiff International Airport.

Az IATA előrejelzése szerint 2018-ban a légiutazásra globálisan 229 billió forintot, a magyar GDP hétszeresét fordítják majd, 9 százalékkal többet, mint idén. Ennek hajtómotorja pedig a világ GDP-jének 3 százalékos növekedése, és az ebből fakadó 5,6 százalékos utasforgalom-bővülés. Az utasszám 2018 végén elérehti a 4,3 milliárd utast.

A légicégek árbevétele 219 billió forint lesz, a fennmaradó 10 billió indirekt adókból jön össze. A társaságok összesített adózott eredménye 10,2 billió forintot tehet ki, 20 százalékkal többet, mint az idei.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A kormányok is jól járnak ezzel, mivel adóbevételek formájában 36 billió forint bevételre tehetnek szert.

A befolyó pénz egy részét a társaságok tőkebefektetésre, nagyobb részben gépvásárlásokra költik, a korábban megrendelt gépek közül 2018-ban 1683 érkezik meg, így a globális aktív flotta mérete 30 ezer 80 darab körül alakulhat.

Még egy érdekes, és óriási szám: a légitársaságok által fuvarozott áru értéke 2018-ban elérheti a 1653 billió (kiírva 1 653 000 000 000 000) forintot, dollárban számolva 6200 milliárdot.